Teljesen eltűnhet a tél, beköszönthet Szlovákiában a mediterrán éghajlat?

hőség klímaváltozás illusztráció

Milan Lapin klimatológus szerint az elkövetkező években egyre gyakoribb jelenségnek számítanak majd a hőhullámok, télen pedig gyakorlatilag nem lesz stabil hótakaró, a leesett hó órák alatt elolvadhat.

Ha az ember nem létezne, a Föld megkönnyebbülne – állítja Milan Lapin meteorológus és klímakutató.

„Sokan vagyunk a Földön. A bolygót nem arra tervezték, hogy ennyien éljenek rajta, ilyen temérdek mértékű fogyasztás mellett” – tette hozzá a szakember.

Lapin szerint az emberiség jelenleg óriási terhet ró a bioszférára, mivel több erőforrást fogyasztunk, mint amennyit a Föld biztosítani tud számunkra, ezáltal más fajokat is károsítunk.

A tudós úgy gondolja, a tudatos takarékosság sem megoldás.

Az optimisták ideája, hogy az embereket rá lehet venni vagy át lehet nevelni arra, hogy takarékosan éljenek, ám a gyakorlatban ilyesmi nem létezik, és a természetben sem figyelhetünk meg semmi hasonlót

– mondta, egyúttal hozzátette, a mediterrán klímára való áttérés veszélye ugyan rövid távon egyelőre nem fenyegeti Szlovákiát, ám később már változhat a helyzet.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?