Az idén is lesz Tavasz nap Európában című rendezvény március 17-én az Európai Unió és a csatlakozásra váró államok iskoláiban. A rendezvény középpontjában az európai alkotmány áll majd. A program célja, hogy a diákok több információhoz jussanak az Európai Unióról és egyúttal véleményt is alkossanak róla.
Tavasz nap Európában
Ötezer iskola
Minden iskola, amely regisztrálja magát, kap egy kivonatot az európai alkotmányból a saját nyelvén, a program végeztével pedig egy bizonyítványt, mely bizonyítja, hogy az iskola derekasan helyt állt a programban. Az első ilyen jellegű, az Európai Konvent kezdeményezésére elindított rendezvény 2003-ban addig szinte példanélküli együttgondolkodást és együttműködést eredményezett – mind az európai iskolákat, mind az európai ügyeket illetően. Az első kezdeményezés több mint ötezer iskolát és közel 750 ezer diákot vont be a programba.
Sokszínű kontinens
A Tavasz nap Európában 2005 programot nemzetközi szinten az Európai Iskolahálózat (European Schoolnet) koordinálja, szorosan együttműködve az Európai Unió, illetve a csatlakozásra váró országok oktatási minisztériumaival. Az Európai Iskolahálózat koordinálásával évente több projekt lát napvilágot, melyeknek fő célja, hogy a fiatalok minél tájékozottabbak legyenek az uniót érintő kérdésekben.
A különbözőségeket, a határokat és a nyelvi nehézségeket legyőzve együtt dolgozzanak más országok diákjaival, felfedezve közben Európa elragadó sokszínűségét. (mtv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.