Tanárt vernek az agresszív diákok

Egyre több gyermeket bántalmaznak. Nemcsak a felnőttektől, hanem egymástól is rengeteg agressziót kell elszenvedniük. A tanulóknak legalább egytizede rendszeresen terrorizálja gyengébb társait. A jelenség világszerte ismert, a nemzetközi szakirodalomban az angolszász kifejezéssel bullyingnek nevezik.

Az iskolai bántalmazásos esetek jelentős többsége ki sem derül Képarchívum Egy harmadikos tanulót társai derékszíjánál fogva az öltözőben a falifogasra akasztanak, hogy a tanítás egész ideje alatt ott himbálóddzék; a dühödt diák ököllel a tanító néni arcába csap – nem kell a CNN-re kapcsolni, hogy effélékről értesüljünk, megtörténik mindez idehaza is. Az iskolai agresszió mind inkább teret hódít Szlovákiában is, erről tanúskodnak mind a pedagógusok, mind a nevelési-pszichológiai tanácsadók munkatársai.

Még sosem harapódzott el ilyen mértékben az iskolai bántalmazás, sőt, hasonló esetek már az óvodákban is előfordulnak, állítják a szakértők. A vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a társaiktól agressziót elszenvedő gyerekek aránya feltehetően nagyon magas.

A kutatások szerint a tanulók egyharmada már tanúja volt társai bántalmazásának. A diákoknak több mint egytizede rendszeresen agresszív módon terrorizálja társait. Míg a támadók között magasabb a fiúk aránya, az agresszió áldozatai körében egyenlő arányban találunk fiúkat és lányokat. A szaktanintézetekben és az alapiskolákban a legrosszabb a helyzet.

A vadász és a vad

Általában azok a gyerekek válnak agresszor társaik áldozatává, akik valamilyen szempontból kilógnak a sorból: túlsúlyosak, szegény vagy éppen nagyon gazdag családból származnak. A gyerekek meglehetősen találékonyak, a bántalmazások, sértések tárháza gazdag. A lányok leginkább azzal alázzák meg egymást, hogy elveszik társuk valamely személyes tulajdonát, mondjuk a sminkkészletét. A fiúk főként a mobiltelefonokra utaznak: elveszik gyengébb társaiktól, persze csak kölcsönbe, hogy ne saját költségen kelljen valamilyen fontos hívást lebonyolítaniuk. Előfordul az is, hogy az idősebb tanulók vécéhasználati díjat követelnek a fiatalabbaktól: akik – mondjuk – egy szál cigaretta fejében mehetnek csak a toalettre. A megalázásnak a legkülönfélébb formái ismertek. Nem ritka, hogy valakit testi fogyatékossága miatt csúfolnak, gúnyolnak vagy zaklatnak, esetleg fizikailag bántalmaznak.

Az iskolai bántalmazásos esetek jelentős többsége ki sem derül. Egyrészt mert az áldozatokat támadóik megfélemlítik: ha eljár a szájuk, egyéb bajuk is eshet, másrészt az agresszió elszenvedői hallgatnak maguktól is a történtekről, mert szégyellik, ami érthető. A tanfelügyelet általában már csak a jéghegy csúcsát látja.

Többnyire a rendőrség is csak azokat az eseteket vizsgálja, amikor felmerül a testi sértés gyanúja. A büntethetőség alsó korhatára egyébként jelenleg 14 év. A bíróság a kisebb elkövetőknek esélyt ad. Az oktatási minisztérium előtt nem titok, az iskolai agresszió súlyos problémát jelent napjainkban. A helyzet megoldásába, vagy legalábbis kezelésébe a szaktárca a közszolgálati médiumokat is szeretné bevonni. A felvilágosító kampányokban bíznak.

A tanárok sincsenek biztonságban

Az erőszak fokozódásával a pedagógusoknak is számolniuk kell, a diákok dühödt indulata őket sem kíméli. A tanulók egyre gyakrabban sértegetik a tanárokat, akik mind sűrűbben válnak – immár nyíltan is, nemcsak a hátuk mögött – gúny tárgyává.

Időnként az is megesik, hogy nem a diák arca lesz piros a pofontól, hanem a tanáré, előfordul ugyanis, hogy a nebuló emel kezet oktatójára, nevelőjére, és nem fordítva. Egy árvai alapiskolában történt nemrég, hogy egy hetedikes diák ököllel arcul csapta fiatal tanárnőjét, miután a pedagógus figyelmeztetni merészelte, hagyja békén társait, akiket előzőleg módszeresen vegzált. (-cz-e, h)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?