Szupersztár kerestetik

Magyarország után hosszú hetek óta már Szlovákiát is a Szupersztár című szórakoztató tévéműsor uralja. Mivel a nemzet szupercsillagának kiválasztásába a nézők is beleszólhatnak, a show minden olyan csatornán, ahol adásba kerül, rendkívüli nézettségnek örvend. A rámenősebb újságírók közben a kiválasztott versenyzők magánéletének rejtettebb rétegeit is kifürkészték, s arra a megállapításra jutottak, hogy a kulisszák mögött némelyikük nem is olyan „szuper”, legalábbis ami az életről vallott nézeteiket illeti. A gyors hírnév utáni leplezetlen vágyukról, a felelőtlen, bohém életvitelükről vagy bevallott öngyilkossági kísérleteikről és drogtapasztalataikról már nem is beszélve. A nagyszabású show némely hősének lelkivilága leginkább az ember törékenységéről, ingatagságáról, sekélyességéről, kiegyensúlyozatlanságáról vall. „Gyakran úgy érzem – nyilatkozta egyikük –, hogy nem a megfelelő időben s nem a megfelelő helyre születtem. A legszívesebben belerúgnék mindabba, ami körülvesz.” És mégis, az egyik bulvárlap olyan partira csábítja olvasóit, melyen „megérinthetik kiválasztott szupersztárjukat”...

Szerencsére a valós szupercsillagot sokan megérinthették már rég és másutt, a filmművészet igazi csillagait sem kivéve. A Szupersztár rajongói aligha tudják, hogy ezek közé tartozott Louis de Funes is. A híres francia komikus egyszer megvallotta, hogy Krisztus volt „fényes útmutatója nemcsak gyermek- és kamaszkoromnak, hanem családi életemnek és hivatásomnak is.” Az effajta, tapasztalaton alapuló érintettség bizonyára nem – egyébként is kétes, mert a piac irányította – össznépi szavazás gyümölcse, hanem a bibliai üzenet vonzerejének hiteles eredménye. Az e vasárnapi evangélium Péter, Jakab és János apostolról szól, amint ők is megérintik Mesterük, Jézus mélyebb magánvalóját. Meglepetés érte őket, csakhogy a mondvacsinált sztárocskák esetlensége helyett ők a szentség és a tisztaság valódi, hiteles fényét látták meg. A színeváltozás hegyén Jézusnak ragyogott az arca, „mint a nap”, a ruhái pedig fehérek lettek, „mint a napsugár”. És megszólalt a magyarázó hang: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok” (Mt 17, 2–5).

Annak a szupersztárjelöltnek, aki a sajtónak vallja meg, menynyire elveszettnek, létében eltévelyedettnek érzi magát, ideje megüzenni, hogy csendesedjék el, s keressen sürgősen valami tájékozódási pontot életében. Magába merülve, eltöprengve valamiféle saját színeváltozás hegyét, mely lehetőséget adhat megismernie Jézust, s hallani az Atya hangját – a meghívást egy mély kapcsolatba. Jézus azért lett valamennyiünk fivérévé, hogy vele együtt mi Isten gyermekeivé lehessünk.

A pszichológusok véleménye szerint a média elsősorban a nézettség emelésének eszközét látja a versenyzőkben. Egyénenkénti eredetiségük és belső átélésük csak másodlagos valami, amit alá kell rendelniük a vad show-biznisznek. Isten azonban az efféle hidegvérű, személytelen, számító magatartás helyett személyes fogadtatást és szellemi beteljesülést kínál. Ezért sürget bennünket fia, Jézus Krisztus, hogy fogadjuk el és értsük meg őt. Amint arra hajdanán a hippi mozgalom egy ironizáló röplapja figyelmeztetett: „Vigyázzunk Jézusra, erre a rendkívül veszélyes gyújtogatóra! A szabadságról és a szeretetről szóló üzenete olyan, akár a tűz, mely főként a fiatalokat lobbantja lángra. Ez a csavargó prédikátor, aki még mindig szabadlábon van, különösen veszélyes a fogyasztói társadalomra!”

Mekkora igazság!

A szerző római katolikus pap