Sztárunk: Gyémánt ikrek A nagy füzetből

<p>Ikrek ők is, mint film kamaszpárosa, akik háborús időkben kerülnek a városból egy határ menti eldugott faluba. Zsémbes és zsugori nagyanyjuk (Molnár Piroska) mellett tanyasi környezetben kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges.&nbsp;</p>

Lopni, zsarolni, sőt még ölni is. Testük megedződik, szívük megkeményedik. Már nem gyerekek, de még nem felnőttek. Időbe telik, míg rájönnek: életben maradásukért rettenetes árat fizettek. Szász János Oscar-jelölésig jutott filmjével nagyot fordult Gyémánt András és Gyémánt László sorsa. Nehéz volt-e visszazökkenni a forgatás után az otthoni környezetbe? Hová kerültek Kocsoláról, ahol a forgatásig éltek? Milyen volt Berlin, Bécs őszerintük? Milyen a kapcsolatuk Molnár Piroskával? A pénteket vagy a vasárnapot szeretik-e jobban? Mi vár rájuk szeptembertől? Hogy fogadta A nagy füzetet az édesanyjuk? És az édesapjuk hol látta? Mit mondott utána? Hívták-e már őket új filmbe? Ha kíváncsiak a két eredeti, rokonszenves kamasz gyerek válaszaira, olvassák el Szabó G. László interjúját a Vasárnap aktuális számában! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?