Szinte biztos a mérgezés

Kijev. Újra a figyelem központjába került Viktor Juscsenko arca. Több toxikológus is felfigyelt rá, sok szakember szerint minden jel arra utal, amit egyébként ő is állít: megmérgezték.

Viktor Juscsenko a nyár elején és mostReuters-felvételEgyre inkább úgy tűnik, Viktor Juscsenkót, a Mi Ukrajnánk ellenzéki mozgalom vezetőjét szándékosan megmérgezték. Az osztrák orvosok előtt teljesen ismeretlen a szervezetébe juttatott anyag, és ez megnehezíti a kezelést is. A politikus a választási kampány közepén, szeptember 10-én került életveszélyes állapotban a bécsi Rudolfinerhaus kórház toxikológiai osztályára. A kíséretében lévők elmondták: a pártvezető négy nappal korábban rosszul lett, és az ukrán orvosok értetlenül álltak a betegég előtt, majd hasi kruppot diagnosztizáltak nála, és ennek megfelelő kezelést írtak elő. Juscsenko állapota napról napra romlott, végül a mérgezések gyógyításában világhírű bécsi klinikára szállították. A többnapos késés majdnem tragédiához vezetett, de az orvosoknak végül is sikerült életben tartaniuk Juscsenkót. A legnagyobb problémát az orvoscsoportnak az okozta, hogy a Bécsbe szállításáig eltelt négy nap alatt a mérgező anyagoknak minden nyoma eltávozott a szervezetéből. Ezért a tünetek alapján orvosilag kijelenthető a mérgezés ténye, de amíg az okozó anyagot nem sikerül azonosítani, addig jogi értelemben nem lehet mérgezésről beszélni.

A nyár elején még makkegészséges és ereje teljében lévő férfira ma már rá sem lehet ismerni. Nikolai Korpan kezelőorvos szerint a betegségeket kiváltó ok „teljesen nyitott számunkra”. Juscsenko több, egymástól független betegség tüneteit is produkálta, aminek következtében súlyos hasnyálmirigy-gyulladás, egész testén bőrelváltozás, idegrendszerében részleges bénulás lépett fel, és az agyi funkciók jelenleg még nem diagnosztizált zavara is feltételezhető. Juscsenko arcának bal fele lebénult, bal szemével már alig lát. Folyamatos orvosi megfigyelés alatt tartják, mert az elviselhetetlen fejfájás miatt erős fájdalomcsillapítókat kell szednie. Michael Zimpfer, a Rudolfinerhaus kórház igazgatója szerint már túl van az életveszélyen, de a jövőben fellépő esetleges súlyos tünetek nem zárhatók ki. Zimpfer és Lothar Wicke, a kórház vezető főorvosa az osztrák védelmi és külügyminisztérium segítségével nyugat-európai és amerikai orvosokhoz fordult: segítsenek megállapítani vagy kizárni a vegyi- és biológiai fegyvereknél alkalmazott anyagok jelenlétét a Juscsenkótól vett vér- vizelet- bőr- és hajmintákban. Az ukrán politikus minden vizsgálati eredményét az osztrák belügy kérésére titkosították és átadták a bécsi nyomozóknak. A két főorvos azt is bejelentette, a kezelőorvosok és a kórház több halálos fenyegetést kapott, ezért ők a többi orvossal együtt az osztrák rendőrség védelmét kérték, és ideiglenesen, családostul együtt, ismeretlen helyre költöztek.

Egy neves brit toxikológus, George Henrich szerint a politikus szervezetében végbemenő változásokat egy klórt is tartalmazó vegyianyag okozta, a dioxin. Az ukrán szakbizottság, amely a mérgezés körülményeinek kivizsgálására állt fel, néhány nap múlva közölte: Juscsenko megbetegedését egyszerű herpeszvírus okozta.

Katerina asszony, a politikus amerikai születésű, 43 éves felesége az újságírók minden kérdését elutasította, és nem volt hajlandó egyetlen szót sem szólni férje állapotáról. Juscsenko még a bécsi gyógykezelés előtt Kijevben kijelentette, hogy véleménye szerint az orosz és az ukrán titkosszolgálat mérgezte őt meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?