Szigorúbb közúti ellenőrzések

Pozsony. Bár már második hete hatályos a közlekedési kihágásokat szigorúbban megítélő törvény, a közlekedésrendészek voltaképpen csak tegnaptól alkalmazzák az új jogszabályt. A legfőbb változás az, hogy a helyszínen kiszabható bírság összege 500 koronáról maximum 2000 koronára módosul.

Néha egy-egy dzsipet is megállítanakSomogyi Tibor felvételeIvan Zaujec ezredes, az országos rendőrparancsnokság közlekedésrendészeti osztályának igazgatóhelyettese lapunknak megerősítette: a rendőrök eddig a rendkívüli tél és a hótorlaszok okozta forgalmi akadályok kezelésével voltak elfoglalva. Tegnaptól azonban lényegesen több rendőrt lehet látni a közutakon. Mérnek, ellenőriznek, indokolt esetben fújatnak is, ám Zaujec szerint céljuk nem a gépjárművezetők zaklatása, hanem „megnevelése” és a közlekedés biztonságossá tétele, a balesetek számának csökkentése.

A rendőrség még nem összegezte a múlt évi baleseti statisztikákat. A pozsonyi kerületi rendőrparancsnokság legfrissebb adatai szerint a legtöbb közúti baleset a helytelen előzésre és sávváltásra, a követési távolság be nem tartására, valamint a gyorshajtásra vezethető vissza. Marta Bujňáková rendőrségi szóvivő szerint az országos leltár is hasonló adatokat mutat majd. (Sajnos sok balesetet okoznak a gyalogosok és a kerékpárosok is, ám ezt a kérdést egy másik írásunkban fogjuk boncolgatni.)

„A közlekedési szabályok nem változtak, csupán a büntetések összege módosul nevelő célzattal” – összegezte az új törvény lényegét Ivan Zaujec. Hozzátette, hogy a rendőrparancsnokság illetékesei épp most dolgoznak egy belső rendeleten, amely tételesen tartalmazza majd, hogy az egyes közlekedési kihágások „mennyit érnek”. Az „árlistát” a rendelet elfogadása után a rendőrség honlapján is nyilvánosságra hozzák, ígérte meg lapunknak Zaujec.

Ma tehát annyit lehet csak tudni, hogy a helyszíni bírság maximális összege az eddigi 500 koronáról 2000 koronára emelkedik. Ha a gépjárművezető 40 km/órával lépi túl a megengedett sebességet, közigazgatási eljárás keretében akár hétezer koronás bírságot is kaphat, miközben gépjárművezetői engedélyét egy évre is bevonhatják. Zaujec szavai szerint a rendőrök szigorúbban büntetik majd azokat a gyorshajtókat, akik figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozó táblákat. A közlekedésrendészeti szakosztály igazgatóhelyettese cáfolta, hogy a rendőrök eddig csak „az olcsó és a régi kocsikra” szakosodtak volna, azaz hogy a méregdrága Mercedeseket, Audikat vagy dzsipeket nem állítják meg, közlekedési kihágásaik felett pedig szemet hunynának. Határozottan elutasította azt a nézetet is, hogy az új jogszabály nagyobb szubjektivizmusra és korrupcióra adna lehetőséget a rendőröknek.

A januártól hatályos törvény szigorúbban ítéli meg azokat a gépjárművezetőket is, akik ittasan ülnek volán mögé. (gyor)

A bírságolás új tarifái

- A helyszíni bírság maximális összege 2000 korona lehet.

- Ha a gépjárművezető több mint 40 km/ó haladja meg a megengedett sebességet, a 7 ezer koronás büntetésen túl akár egy évre is bevonhatják a járművezetői engedélyét.

- Két évre is bevonhatják járművezetői engedélyét, ha az alkoholszonda egy ezreléknél nagyobb alkoholszintet mutat ki, illetve ha a gépjárművezető elutasítja a szondát vagy a vérvizsgát. Ezen felül a pénzbírság 15 ezer korona is lehet.

- Egy ezrelék alatti alkoholszint esetén a pénzbírság 10 ezer korona, miközben a járművezetői engedélyt egy évre vonják be;

- Az alkoholszonda, illetve a vérvétel elutasítását a rendőrök részegségnek minősítik.

- 5000 koronás pénzbírsággal és 6 hónapig terjedő vezetési tilalommal büntetik azt a járművezetőt, aki közlekedési balesetet okoz és a helyszínről elmenekül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?