Százötven éve született Sigmund Freud

Zsidó kereskedőcsaládból származott, anyja húsz évvel volt fiatalabb apjánál, akinek Freud születésekor már volt két nagy fia. A család 1859-ben Lipcsébe, majd egy évvel később Bécsbe költözött – Freud hosszú életének nagy részét az osztrák fővárosban töltötte. Bár kezdetben a jogi pálya iránt vonzódott, 1873-ban mégis a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott be.

Agyanatómiai kutatások

1876 és 1880 között Ernst Brücke élettani laboratóriumában dolgozott, így orvosi tanulmányait elég felületesen végezte, s csak 1881-ben avatták orvossá. 1882-ben a bécsi közkórházba került, s minden figyelmét az agyanatómiai kutatásoknak, később az idegrendszer szervi megbetegedéseinek szentelte. 1884-ben a kokain élettani hatásait tanulmányozta, de vizsgálódásait hamar lezárta. 1885 tavaszán egyetemi magántanár lett. Az év őszén ösztöndíjjal a híres párizsi ideggyógyintézetbe, a Salpetriere-be került, ahol Jean-Martin Charcot mellett dolgozott, és a hisztériára vonatkozó vizsgálatokat végzett. 1886 őszén Bécsben telepedett le, s feleségül vette Martha Bernayst, akitől hat gyermeke született, köztük az az Anna Freud, aki később apja nyomdokaiba lépett.

Hazaérkezése után bécsi orvoskollégáival is szerette volna megosztani a Charcot-nál tapasztaltakat, de elmélete, miszerint a hisztéria férfiaknál is előfordulhat, merev ellenállásba ütközött. Mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, aztán áttért a hipnózisra. 1889-ben Nancyba utazott Hyppolyte Bernheimhez, hogy tökéletesítse hipnózistechnikáját, s itt tapasztalta meg legerősebben, hogy vannak olyan hatalmas lelki folyamatok, amelyek az emberi tudat számára rejtve maradnak.

A hisztéria kezelése, a pszichoanalízis kezdete

Ettől kezdve elsősorban a hisztéria kezelésével foglalkozott, a hipnózist arra használta, hogy a hozzá kerülő betegeket tüneteik keletkezéséről kikérdezze. Felvette a kapcsolatot Josef Breuerrel, Bécs egyik legtekintélyesebb háziorvosával, akinek nevét és a hisztériás betegekkel végzett vizsgálódásait Freud már korábban ismerte, és saját betegeit is a Breuernál tapasztalt módon kezelte. 1895-ben megjelent közös könyvük Tanulmányok a hisztériáról címmel, s e mű megjelenésétől számítják a pszichoanalízis kezdetét.

A két tudós útja azonban hamar elvált. Freud arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurotikus jelenségek mögött rendszerint nemi természetű indulatok működnek, és bevezetett olyan szakkifejezéseket, mint a libidó és az Ödipusz-komplexus. Az orvosi egyesületek azonban hitetlenkedve és ellenkezve fogadták elméleteit. Freud technikája is megváltozott, s felhagyva a hipnózis alkalmazásával, rátért az ún. szabad asszociációs módszerre, amelynek lényege: a kezelés során mindent elmondani, ami az eszünkbe jut.

Az álmok és az elfojtott vágyak

Figyelme ezután az álmokra és megfejtésükre irányult. 1900-ban megjelent Álomfejtés című könyve, amelyben azt állítja: minden álmunk valamely elfojtott vágy teljesítése. 1904-es A mindennapi élet pszichopatológiája című munkájában pedig az emberek gyakori kis elvétéseinek magyarázatát kutatta.

Eközben teljesen elszigetelődött az orvosi világtól, többnyire nem vettek róla tudomást, vagy ha mégis, elméleteit nevetségesnek tartották. 1902-ben azonban megtört a jég: néhány fiatal bécsi orvos részvételével kis kör szerveződött a pszichoanalízis tanulmányozására, majd 1906 után Svájcban és Németországban is felébredt az érdeklődés e fiatal tudományág iránt. 1908-tól Salzburgban minden évben összegyűltek a mozgalom követői, és Carl Gustav Jung szerkesztésében folyóiratot is kiadtak. 1910-ben Ferenczi Sándor javaslatára meg-alakították a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületet. 1909-ben Freud az Egyesült Államokba utazott, és Worcesterben megtartotta az Öt előadást a pszichoanalízisről, amely később nyomtatásban is megjelent.

Hazatérte után tovább folytatta pszichoanalitikai gyakorlatát, és sorra jelentek meg könyvei: Totem és tabu (1913), A pszichoanalitikai mozgalom története (1914), Bevezetés a pszichoanalízisbe (1916-17), A halálösztön és az életösztönök (1920), Tömeglélektan és én-analízis (1921), Az ősvalami és az én (1923), Önéletrajz (1925), Egy illúzió jövője (1927), Mózes és az egyistenhit (1938). 1930-ban kisebb szívrohama volt, emiatt Anna lánya vette át a neki adományozott Goethe-díjat. 1935-ben a Brit Királyi Orvosi Társaság tiszteletbeli tagjává választották. 1938-ban, Ausztria náci megszállása után családjával együtt ve-szélybe került: házkutatást tartottak nála, könyveit elégették, pénzét elkobozták. A nemzetközi tudós közösség, illetve Roosevelt amerikai elnök segítségével végül sikerült Angliába menekülnie. A szabadságot azonban nem sokáig élvezhette, mert elhatalmasodó szájrákja következtében 1939. szeptember 23-án Londonban elhunyt. (mti)