A Slovak Telecom az eSlovakia program keretén belül országos felvilágosító-oktató projektet indított el, melynek célja, hogy mindenki – kortól függetlenül – megtanuljon bánni a számítógéppel, és ezáltal ki tudja használni a világháló kínálta lehetőségeket. A www.kazdom.
Számítógép minden életkorban
47 helyszínen
Vannak olyan tanfolyamok, amelyek már elkezdődtek, de az év végéig 47 helyszínen: alap- és középiskolákban, a városokban lévő művelődési akadémiákon érdeklődni lehet a következő kurzusok kezdési időpontja iránt.
„A számítógépes munka, az Internet és az idegen nyelvek ismerete manapság már elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon az európai munkaerőpiacon. Ha Szlovákia polgárai is versenyképesek szeretnének maradni a munkaerőpiacon, mindenkinek el kell sajátítania ezeket a műveleteket, növelni kell munkavállalóink műveltségi és iskolázottsági szintjét” – nyilatkozta Ľudovít Kaník szociális- és munkaügyi miniszter.
Szigeti László oktatásügyi államtitkár a projekt kezdetén azt nyilatkozta: „Újra aktuális téma az életen át tartó tanulás. A mai világban, amikor Szlovákia egész gazdasága felvirágzóban van, új kihívások előtt állunk a munkahelyen és a magánéletben is. Ha hozzászokunk ahhoz, hogy állandóan képezzük, fejlesszük magunkat, a változásokat a saját javunkra tudjuk fordítani. Ez a projekt összhangban van a Nyitott iskola elnevezésű programunkkal, melyet az oktatási minisztérium valósít meg már pár éve. Ennek az a lényege, hogy minden régióban hozzáférhetővé és elérhetővé tegyük a világháló nyújtotta lehetőségeket minden polgárszámára” – mondta az államtitkár.
Mit sajátíthatunk el a tanfolyamon?
A háromórás tanfolyamon megtanulhatunk alap felhasználói szinten dolgozni a számítógépen, elsajátíthatjuk, hogyan működik a billentyűzet, az egér, a világháló, hogyan kell elektronikus postaládát létrehozni, e-mailt írni, elküldeni. Továbbá megtudhatjuk, hogyan keressük meg a számunkra fontos információkat, mint pl. mikor indul a busz, hol vannak az egyes hivatalok, milyen betöltetlen munkahelyek vannak régiónkban. A tanfolyamokat okleveles tanárok tartják, a kurzus ára a lektorok bérét és a terembérlet díjat fedezik.
Hogyan jelentkezhetsz?
Ha felkeltettük érdeklődésedet, és részt szeretnél venni a számítógépes kurzuson, reggel nyolctól este hétig jelentkezhetsz 0850/ 211212-es nem emelt díjas telefonszámon, ahol felvilágosítással szolgálnak, lakóhelyedhez legközelebb hol tartanak tanfolyamot. Ezek után kiválasztod a számodra leginkább megfelelő időpontot és helyszínt. A nyári szünet idején is tartanak majd tanfolyamokat. Részletek olvashatsz a www.kazdom.veku.sk weboldalon. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.