Száguldás vesszőparipán és hintatalpakon

S bár a múlt szellemi-tárgyi lenyomatát őrző, muzeális üzenetet hordozó, használaton kívülre szorult relikviákként tekintünk e hagyatékokra, a történelmi folytonosság kapcsaiként civilizált létünkbe is átsugároznak.

ĺzelítőként ragadjunk ki az ismert szakmúzeumok sorából néhányat. Iparművészeti, közlekedési, műszaki, régészeti, néprajzi, földrajzi, olajipari, bányászati, vegyészeti, élelmiszer-ipari, alumíniumipari, malomipari, nyomdaipari, postai és távközlési, építészeti, hadtörténeti, rendőrség-történeti, városi-tömegközlekedési, tűzoltó- és óramúzeum. Ám létezik nemcsak a tárgyi környezetünk korábbi fejlődését előmozdító hozzátartozókat muzeális leltárba soroló, hanem az élővilág részét fejlődés- és viselkedés-történelmi visszatekintéssel dokumentáló intézmény is, mint az állatmúzeum vagy a famúzeum. De akadnak az élet „élvezetesebb” összetevőinek materiális esszenciáit gyűjtő helyek is, mint a sör-, pálinka- és borászati múzeum. Olyant is találhatunk, amelyet az öltözködés változásának, a divatok múlásának a megragadása ösztönöz gyűjtő és dokumentációs munkára: az olasz fővárosban divatmúzeumot álmodtak meg. S olyan is van, amelyet a „szükség” által kialakult szokások s az azzal összefüggő formatervezés útjai, illetve esztétika változásai hívtak életre és hoztak tető alá: az orosz főváros mellett vécémúzeumot alapítottak. Mi több már saját korunk, gyors léptékében alig-alig követhető műszaki közelmúltunk is kitermelte muzeális állományát: alapítottak már számítógép-múzeumot is, sőt, ezt meghaladva, vannak már virtuális múzeumok is, s ezek alternatívájaként, a konkrét múzeumon belül létesített vizuális kiállítások is gyakorlattá váltak.

Végül, de nem utolsósorban játékmúzeum is gazdagítja a sort. Igazi varázspalotaként járható be az a képzeleteloldó építészeti megoldásokkal kivitelezett, játszóházként is szolgáló „játékkert”, „játékparadicsom”, „játékbirodalom”, „játékország”, amely gyerekek és felnőttek kíváncsiságát (az utóbbiakét nosztalgikus kisugárzással) felkeltve pár éve Kecskemétre vonz számtalan látogatót az Óperenciás tengeren innen és túlról és a messzi Üveghegy mindkét oldaláról.

A játék művészet. Művészet, ahogy a világ leképzett apró makettjeivel maga köré gyűjti és megalapozza a gyerek az ismeretek tárát. Művészet, ahogy vesszőparipán, hintatalpon vágtató lovakon és kakasokon, kerekeken guruló mackókon versenyre kell a gyorsasággal. Igaz, a mai gyerek már nem ezekkel a fából faragott antik eszközökkel száguld valóság és képzelet mezsgyéjén – bár léteznek ezeknek a népi hagyományokat átörökítő modernizált alternatívái –, hanem korunk anyagát, a műanyagot feldolgozó játékszereken. Művészet, ahogy játékkal bevesszük a világot. Művészet, ahogy kinőtt játékaink vagy hajdan volt kezdeteleges játszóeszközök révén vissza tudunk zökkenni a gyerekvilágba. A tárgyi játék – most erről van szó elsősorban – anyagformát öltött művészet, melynek varázsa van. Ezt a művészetet és varázst kínálja kalandozáshoz a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely.

Egyes művészeti múzeumok Magyarországon fő gyűjtőterületük mellett korábban is foglalkoztak muzeális értékű játékok felkutatásával, ám kimondottan játékok gyűjtésére (s az azokkal kapcsolatos további tudományos tevékenységre) szakosodott első intézmény létrehozását az 1979-es nemzetközi gyermekév kapcsán Bánszky Pál művészettörténész kezdeményezte. Javaslata nyomán épült fel Kerényi József építész tevei alapján az új típusú, önálló múzeumi létesítmény székháza, mely – stílusosan, karácsonyi ajándékként – 1981. decemberében kezdte meg működését. A nulláról indulva ekkor indult a muzeális értékű játékok gyűjtése, azzal az elképzeléssel, hogy a magyar nyelvterület játékkultúráját őrző és bemutató tárgyegyüttes jöjjön létre. A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely ennek az elképzelésnek a szellemében – ahogy Váczi Máriától, a múzeum munkatársától, művelődésszervezőtől megtudtuk – indulásával a magyar és az egyetemes játékkultúra értékeinek gyűjtését és tudományos feldolgozását vállalta magára. A múzeum játékállománya ajándékozás révén, továbbá vásárlással és pályázatok útján bővül. A gyűjtemény ma 18 ezer darabból áll – ebbe nemcsak a játékok és játékegyüttesek, hanem a diatár, a könyvtár és az adattár különböző dokumentumai is beletartoznak. Az egyetemes játéktörténet féltve őrzött kincseiből, amelyek az intézmény gyűjteményének patinás darabjait alkotják, a kultúrtörténet színes területe bontakozik ki, amelyet gyereknek és felnőttnek ugyanúgy élvezetes bebarangolni.

Sétánkat indítsuk a legrégibb idők játékszereivel, amelyek a leginkább kéznél lévő anyagból, állati csontokból vagy agyagból készültek. Mindkét alapanyag olyan tartós, hogy ezek az ősi eredetű játékok nagyobb károsodás nélkül tudtak fennmaradni.

Mielőtt magyar nyelvterületre lépnénk csodáljuk meg a gyűjteményből más népek korabeli játékait. A hagyományos kiképzést figyelhetjük meg például az észtek faágakból faragott egyszerű népi játékain, fakéregből összeállított csörgőin, vagy az észak-osztják és a mordvin népi viseleteket idéző kezdetleges babákon.

Az odahaza, saját használatra készült egyedi ősi eredetű babákat idővel felváltották a háziipari játékszerek. Ugyancsak otthoni munkával készültek, saját anyagból, ám ezeket eladásra szánták. Témaviláguk egy-egy népcsoport hit- és hiedelemvilágához kötődik, kivitelezésüket, a díszítést pedig a népcsoport tárgyalkotó művészete határozta meg. Mivel az eladhatóság megkövetelte a tartósságot, alapanyaguk nagyrészt a fa és az agyag volt. Az utóbbiból főként cserépfigurákat (állatfigurákat) és cserépsípokat formáztak. A fából készült háziipari játékokat már esztergával (is) finomították, és mívesen festették: a kecskeméti múzeum gyűjteményében ennek a forrásnak egyik pompás darabja egy Szicíliából származó díszes kordé. Ugyancsak ebből a forrásból az intézmény egyik leggazdagabb gyűjteménye romániai fazekasmesterek műhelyéből származik: mázas és mázatlan agyagtárgyak, főként a kor divatját követő, széles körben elterjedt sípok alkotják a kollekciót. Ezt a képet gazdagítja a korondi gyermekhangszerek, hangkeltő eszközök gazdag együttese, amelybe – Kalmár Ágnes tanulmánya szerint – „ugyanúgy beletartoznak a nyersnövényekből készült és a kéznél lévő száraz anyagból összeállított hangszerek, mint a különböző hangszínű cserép hangszerek”.

Folytassuk a nézelődést a viseletes babák közt, melyek sorát az egyszerű rongybabák nyitják. Ezek öltözete a környezet köznapi és ünnepi viseletét tükrözi. Legegyszerűbb példányai a sárközi babák, melyeknek felépítése és ruházata egyaránt különleges. Alapja egy háromfelé ágazó faág, melyre felépül a babatest, a viselet és a fej. A tartó hármas ág átvitt jelentést is hordozott, a kor családeszményét – anya, apa és egy gyermek – is jelképezte.

A népi játékfigurákból is sokat őriz a múzeum: ezek egyszerű alakok, melyek alapja fa, nád vagy kukoricaszár. Ide tartoznak részint a hagyományos módon elkészített babák, valamint a fából formált kicsinyített munkaeszközök.

A népi mellett virágzott a polgári is, ebből – a városi gyerekek számára szórakozást kínáló tárgyegyüttesekből – gazdag kollekciót ismerhetünk meg a kecskeméti játéktárban. Van köztük porcelánfejű baba fából esztergált testtel, lánybaba fényes porcelánfejjel és bőrtesttel. Továbbá látványosak ebből a kategóriából a valós használati tárgyak kicsinyített másai. Ezek között kiemelten értékes az íróasztal faintarzia berakással, vagy egy nagykőrösi műhelyből származó ebédlőasztal.

Idővel megszületett a messze híres Bergengócia, az a játékvilág, melyben babaszobák, fűszeresboltok, várak, székely faluk és vesszőparipák kínálták magukat. Kisfiúk nagyszerű és áhítattal rajongott játékai közül maradtak fenn a medvék megülhető, kerekeken guruló változatai, vagy a finom kidolgozású, íves talpakon hintázó lovak.

Hintalóvágtában aztán elérkezünk a 19. századba, amely újszerű anyagokat és technikákat hozott. A papírgyártás kiteljesedése lehetővé tette, hogy a játéktervezés és -készítés területére is betörjön. A papírból alkotott játszóeszközökkel kapcsolatban mondható el – Kalmár Ágnes megfogalmazásában –, hogy a „… játékok egy részénél megfigyelhetjük, hogy a felnőttek számára készült, vagy először az övék volt, de aztán a gyerekek kedvenc időtöltésévé vált. Ilyenek a kártyajátékok, a papírszínházak, továbbá az öltöztetős papírbabák, amelyek bármennyire hihetetlen, kezdetben divatlapok mellékletei voltak, s távolba, akár a tengerentúlra küldve az európai divat követei, hírnökei lettek.” Hosszan sorolhatnánk a papírjátékokat – köztük a kedvelt préseltképeket, melyeket albumba ragasztva gyűjtöttek –, hiszen a 19. században igen sokféle került belőlük a piacra.

Innentől kezdve bonyolultabb játszást engedő alkalmatosságok is napvilágot láttak, mint a mozaikrejtvény-játékok. Ezeknek a múzeum gyűjteményébe egy rendkívüli darabja is bekerült. Ez pedig nem más, mint a Francois Boucher festménye alapján 1780-as években készült A kedvenc bárány című, finom farostba kasírozott, nyomtatott metszet, mely 350 különleges formájú részecskére van vágva. Az ügyességet fejlesztik a fa alapanyagú építőjátékok, szellemi jártasságot igényelnek a táblás társasjátékok, képes kockajátékok és az olvasójáték. Valamelyest a műszaki fejlődés iránti érdeklődés felkeltése alapozta meg a fémjátékok térhódítását: a különböző gőzgépek, melyek számos mechanikus játék, a modellezett kicsi munkagépek (a gyűjteményt bővítő fűrészgép és köszörű) működését szolgálták. Ettől már csak egy ugrás a „közlekedés”, a kecskeméti gyűjtemény gazdag együttesét alkotják a fémlemezből készült járművek: fémautók, lemezvonatok. Utazásunkat szakítsuk meg 1930-as évek táján, amikor a német játékgyárak fokozatosan áttértek a kulccsal felhúzható és indítható harci járművek előállítására. Inkább gyalogoltassuk meg a gyűjtemény ma is működő, óraszerkezettel mozgásba hozható „Jumbo” és „Rumba” nevű kiselefántjait, avagy bocsássuk virtuális hajózásra és vonatozásra a vonat- és hajómodelleket, amelyek minden apró részletükben pontos másolatai valóságos eredetijüknek. Ezután felfrissülésképpen viszszakanyarodhatunk a természetbe a „nomád nemzedék” (1970-es évek) kézműves reneszánszához, amely – a nemezeléssel, a fafaragással, a kerámiával stb. – ismét visszahozta a természetes anyagokat, s így születtek meg a gyűjtemény „kortárs” darabjai, a kézműves játékok a mai Magyarországról.

A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely nemcsak láttatni (ennél jóval többet, mint amit ízelítőként nyújtani tudtunk), játszani és alkotni is enged múzeumpedagógiai foglalkozásain. Egyszer érdemes kiruccanni a ránk maradt játékok birodalmába. Felfrissítő élmény.

Cseh és szlovák játékok

„A Szórakaténusz játékgyűjteményének e sokoldalú egysége (cseh és szlovák játékok) egy évtizedes élénk kulturális kapcsolat eredményeként jött létre – írja Kalmár Ágnes gyűjteményismertetőjében. – A szlovákiai tárgyak szinte minden darabja a népi játékokhoz fűződik, anyagában, az előállítás módjában és témájában egyaránt. Kiemelkednek közülük a Jana Menkýnová által tervezett fajátékok.”

Füleki játékgyár magyar figurái

Fülek városában már az Árpád-házi királyok idejében is virágzott a fa, cserépedény, bőr- és szövőipar. A Füleki Zománcedény- és Fémárugyár 1908-ban alakult, 1939–1944-ig Füleki Iparművek névvel fajátékokat is gyártott, termékeivel a világ minden tájára eljutott. Bencze László, a füleki játékműhely vezetője arra törekedett, hogy a magyar nép nyelvezetével rokon tárgyakat, köztük állatfigurákat tervezzen. Ilyen játékszer lett a „mozgó magyar huszár” figurája – olvasható Kalmár Ágnesnek a Játékmúzeum gyűjteményét ismertető tanulmányában.