Sulík azt hitte, mától már zárt térben sem kell maszkot viselni, ezért egyszerűen levette

Richard Sulík

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter ma magabiztosan jelentette be egy alapvető járványellenes intézkedés enyhítését. Szavait azonban azonnal megcáfolták.

Értesüléseim szerint még zárt térben sem szükséges arcmaszkot viselni. Azonnal élni fogok ezzel a lehetőséggel, és rátérek mai témámra” – mondta Sulík a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen a vállalkozókat érintő változásokat jelentett be. A gazdasági miniszter ezt követően levette szájmaszkját, és folytatta a tájékoztatót.

Sulík hamis állítását néhány órán belül megcáfolta a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ). A felső légutak eltakarása zárt térben Szlovákia egész területén kötelező, a kerület színétől függetlenül – emlékeztetett Daša Račková, az ÚVZ szóvivője. A narancssárga, a sárga és a zöld körzetekben lehet sálat vagy kendőt viselni a belső térben maszk helyett – tette hozzá.

Nyilvánvaló, hogy az SaS vezetője nem szereti a maszkot, és gyakran válik meg tőle a nyilvánosság előtt. Például május végén a nyitrai Mühlbauer Automationnél tett látogatásakor, vagy a bazini SaS kongresszuson tartott beszéde alatt sem takarta el a száját és az orrát.

(pluska.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?