Stohl András nem tud lemondani a gyerekeiről

Budapest. Stohl András megpróbálja megmenteni a házasságát. A Story magazinnak nyilatkozó színész megerősítette azt a korábbi információt, hogy válságba jutott a házassága, és családja elköltözött otthonról. Stohl András a magazinnak elmondta, hogy közös gyermekeikről, imádott kislányairól nem tud lemondani.

Budapest. Stohl András megpróbálja megmenteni a házasságát. A Story magazinnak nyilatkozó színész megerősítette azt a korábbi információt, hogy válságba jutott a házassága, és családja elköltözött otthonról. Stohl András a magazinnak elmondta, hogy közös gyermekeikről, imádott kislányairól nem tud lemondani. Amióta pedig nem velük lakik, naponta többször is beszélnek telefonon. Stohlék házassága 14 év után futott zátonyra. „Minden családban vannak hullámvölgyek, most mi is belekerültünk” – nyilatkozta nemrégiben Stohl. A feleségével, Évával a problémák András autóbalesete után kezdődtek, amikor a népszerű színész a saját életét is kockára tette, majd jöttek a valóságshowk, amelyek rengeteg idejét elvették. Emellett persze a színpadot sem hanyagolta, így a családjára viszont kevés ideje jutott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?