Sosincs fehér karácsony

Brüsszel. Belgium és az Európai Unió fővárosa, Brüszszel világszép főterén idén egy ardenneki falucska elevenedett meg a karácsonyt váró advent heteiben.

A gótikus városháza előtt a nagy karácsonyfa köré valóságos fenyőerdőt telepítettek. A tisztásokon tehenek, birkák, szamarak legelésznek – persze nem igazi állatok, hanem életnagyságú, műanyag figurák, amelyek a korán beköszöntő estéken belülről kivilágítva sejtelmes színekben izzanak, mint megannyi nagy világító test. A közeli karácsonyi piac bódéihoz igyekvő látogatók, külföldiek pedig szépen kiépített sétányokon barangolhatnak közöttük egyet. Vannak egyébként igazi birkák is a főtéren, mégpedig abban a jókora, szintén életnagyságú istállóban, ahol a dúsan leszórt szalmán megelevenedik a betlehemi jelenet: Mária és József a kis Jézussal, mellettük pásztorgyerekek kíváncsiskodnak, és már ott van a három napkeleti király is, pompás, színes palástokban, amint kincses ajándékaikat hozzák. Mellettük az elkerített istállórészben ropogtatja a szénát három gyapjas birka. A közeli tőzsde mellé települt a karácsonyi piac, ahol a színes fabódékban kötött pulóvereket, kesztyűket, színes, illatosított viaszgyertyákat, sokféle fajátékot árulnak és mellette persze lehet kóstolgatni a zamatos forralt bort, a rumos grogot is, hogy a csípős hidegben ne kívánkozzon haza egyhamar a sétálgató vásárló.

A királyi könyvtárban Mikulás napján mézeskalács-kiállítás nyílt, amely bemutatta a mézeskalács készítés hagyományos formáit. A belga „recept” szerint a Mikulás itt marcipánt, mézeskalácsot és mandarint hoz a gyerekeknek. A Szent Mihályról elnevezett székesegyházban idén is nagy kiállítás mutatja be az uniós főváros sokszínű nemzetközi közösségének különböző betlehemi szokásait. Közöttük látható egy magyar betlehem is, kukorica csuhéból készült Mária, József, kis Jézus és pásztor figuráival, amelyhez egy szépen faragott székely kapu adja a keretet. Mellettük francia, lengyel, portugál, olasz, kongói s megannyi más betlehem csodálható meg. A főváros magaslati pontján álló hatalmas Koekelbergi bazilikában idén az angol karácsony szokásai, díszei, hangulata elevenednek meg egy nagy kiállításon.

Brüsszelben soha nincs fehér karácsony, a tenger közelsége miatt enyhe a tél, ritkán süllyed fagypont alá a hőmérő higanyszála, és a hó, ha esik, legfeljebb egy-két napig marad meg. A téli sportokra vágyóknak így be kell érniük azzal az alkalmi műjégpályával, amit a városháza közelében állítanak fel ezekre a hetekre. Az utóbbi években viszont mindig akad egy-egy brüsszeli kerület, amelynek főterén hóágyúkkal létrehoznak egy kis havas terepet a szánkózni vágyó gyerekek örömére.

Akik nem mennek síelni a szomszédos országokba, azok számára a nagy ünnepi vacsorák időszaka elsősorban a karácsony. Ilyenkor asztalra kerül, ami szem szájnak ingere: rendszerint tengeri előételek – lazac, kagyló, rák – után pulyka vagy az utóbbi időben divatba jött gyöngytyúk, fácán vagy fürj agyafúrt, ínycsiklandó töltelékekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?