Slota szürke eminenciása

Az építésügyi és régiófejlesztési tárcáért a Szlovák Nemzeti Párt a tavalyi kormányalakítás során foggal-körömmel harcolt, mindezt azzal indokolva, hogy a választási programjukban az egyik legfontosabb elemnek a fiataloknak nyújtott lakásépítési kedvezmények számítanak.

Az építésügyi és régiófejlesztési tárcáért a Szlovák Nemzeti Párt a tavalyi kormányalakítás során foggal-körömmel harcolt, mindezt azzal indokolva, hogy a választási programjukban az egyik legfontosabb elemnek a fiataloknak nyújtott lakásépítési kedvezmények számítanak. Ez azonban csak porhintés volt, hiszen az igazi célnak a régiófejlesztési tárca megszerzése számított. A nemzetiek vezére, Ján Slota képtelen volt tovább tűrni, hogy az uniós támogatásokból a déli, magyarlakta régióknak is ugyanúgy osztanak pénzt, mint az északi, „hithű, nemzeti pártos” járásoknak. Slotát persze meg lehet érteni, hiszen az előző felesége magyar nemzetiségű volt, a magyarlakta járások uniós támogatásainak a megcsapolása így bizonyos elégtételt jelenthetett számára.

Nem csoda, ha a tárca élére az egyik legjobb barátját, „nemzeti elvtársát”, Marián Janušeket jelölte. Ján Slota jobbkezét, Zsolna alpolgármesterét a választások után úgy jellemezték, hogy teljes ellentéte a nemzetiek vezérének: tud kulturáltan viselkedni, és nem is iszik annyit. A többség ennek ellenére arra számított, hogy a minisztérium élén Slota utasításainak a végrehajtója lesz.

Ez utóbbiban az elmúlt egy évben nem is okozott csalódást, valóban a nemzeti vonalat viszi a minisztériumban, és nem számít a bulvárlapok kedvencének sem, hiszen a magánélete ugyanolyan sivár, mint a minisztériumi ténykedése. ĺgy ugyan nem derülnek ki róla olyan pikáns részletek, mint Slotáról, ugyanígy titok övezi azonban azt is, hogy mit csinál miniszterként. Janušek esetében hatványozottan igaz az az asztrológiai alapszabály, amely szerint születésünk pillanata meghatározza a későbbi tetteinket. Mikor átvette a hivatalát, az ajtaját rögtön magára zárta, a beiktatására várakozó újságíróknak pedig csak annyit üzent: nem válaszol kérdéseikre. A terveiről annyit mondott, hogy elsősorban a lakások számát akarja növelni, és elérni, hogy az európai alapok felhasználása problémamentes legyen.

Mit teljesített az elképzeléseiből? A lakásépítés terén nem sokat. Azon kívül, hogy leváltották az Állami Lakásfejlesztési Alap vezetését, a hazai lakásépítés egyik leghatékonyabb támogatójának számító alapot nem segítették nagyobb pénzösszeggel. Míg tavaly 3,118 milliárd koronányi kedvezményes lakáshitelt folyósított az alap, idén a bérlakások támogatására már csak 2,262 milliárd koronát oszthat szét. Sikerült teljesíteni ugyanakkor azt az ígéretüket, hogy a fiatalok „olcsóbban” juthatnak lakáshoz. A kormány által a fiataloknak ígért kedvezményes jelzáloghitelt januártól mind a tíz hazai bank kínálja. Az állami támogatáshoz a bankok is hozzájárulnak, a fiatalok így az első öt évben 2,5-3 százalékponttal alacsonyabb kamatot fizethetnek a többi ügyfélhez képest. Az egésznek azonban van egy hátulütője is. A kamattámogatás ugyanis nem a hiteltörlesztés egész időszakára szól, csupán az első öt évre. Öt év után így a fiatalok is standard kamatokat fizetnek majd, ráadásul a kedvezményes hitelt sem engedheti meg magának mindenki.

A valódi problémák azonban nem az építésügy terén merültek fel. Szlovákia ugyanis az elmúlt egy évben azon országok közé „küzdötte fel magát”, amelyek a legtöbbet késnek az uniós támogatások lehívásával. A Slota által korábban áhított régiófejlesztéssel így nem csak a magyarlakta régiókat cselezik ki a nemzetiek, hanem az északi járásokat is. Szlovákia csak áprilisban terjesztette Brüsszel elé az európai uniós vidékfejlesztési program koncepciójának finanszírozási tervét, ami 5 hónapos késést jelent. Nem számíthatunk jelentős javulásra a jövőben sem. A 2007–2013 közötti időszakban a tervek szerint közel 400 milliárd koronás támogatást oszt(hat)nak szét Szlovákiában. Ezen a csinos summán annyira ül a Slota-Janušek tandem, hogy még a kormánykoalíciós pártok által irányított megyéknek sem hagynak beleszólást a pénz felhasználásába. A Transparency International Slovakia szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a pénz elosztásánál sok esetben felmerül majd a korrupció gyanúja. A legnagyobb kockázat a szervezet szerint épp a regionális fejlesztésre szánt uniós támogatás lehívásánál van. Slotát persze mindez már nem nagyon érdekli, hiszen a régiófejlesztéssel összefüggő problémákkal nem lehet olyan „hatékonyan” kikezdeni a magyarokat, mint az oktatásügyi, kulturális és politikai témákkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?