Silány, finom, szép és nagy borok

A borok minőségét kémiai összetételük és érzékszervi tulajdonságaik együttesen határozzák meg. A bor külső megjelenésétől (szín, tisztaság), illatnak intenzitásáról, minőségéről, valamint ezeknek az ízével, zamatával való harmóniájáról kialakított információk összessége alapján használják a silány, finom, szép és nagy bor kifejezést.

Érzékszervi vizsgálat során először a bor színét és tisztaságát vizsgálják. A fehérborok színe a világos árnyalattól (színtelen, zöldesfehér, sárgászöld, zöldessárga, sárga, aranysárga, barnássárga) a barna árnyalatig terjed. A teljes érésben szüretelt szőlőből készített borok általában világos, zöldesfehér színűek, a túlérett szólóból származó, ászokhordóban érlelt különleges minőségű borok sötét- vagy aranysárgák. A színes borok (rozé- és vörösborok) színe a világospiros árnyalattól (pirkadt, piros, rubinpiros, gránátpiros, barnáspiros, mély sötétpiros) a mélyvörösig változhat. A szín a kioldott festékanyagok mennyiségétől és a must savtartalmától függ. A savszegény mustból előállított bor színe sötétvörös (kékbe hajló) A savas mustból előállított bor élénkpiros (siller boroknak nevezik).

A tisztaság alapvető követelmény. A palackozott borok csak tükrös állapotban hozhatók forgalomba. Ez a bor teljesen átlátszó, kristálytiszta, áteső fényben csillogó. A tisztasági állapotot a következő kifejezésekkel jellemzik: tükrös, tiszta (áteső fényben nem csillog), homályos (a mögötte levő tárgyak még felismerhetők), opálos (opalizál), zavaros (a mögötte levő tárgyaknak csak a körvonala észlelhető), törött (zavarosság mellett színelváltozást is mutat).

A bor illatának intenzitását és minőségét szagpróbával lehet megállapítani. A bor természetes illatát bukénak nevezzük. A minőségi borok kivétel nélkül jellegzetes illatúak. Az asztali borok (kommersz borok) nem rendelkeznek sajátos illattal. A muskotály borok, illetve az illatos szőlőből készült borok (tramini, chardonnay, sauvignon) intenzív illatúak. A könnyű borokra az elsődleges szőlőillat, az ászkolással érlelt borokra az ászkolási illat jellemző.

A bor ízének megállapításakor az illat- és zamatanyagok nem választhatók szét, ezek adják a bor aromáját. Tiszta ízű a bor ha a fajtára, termőhelyre vagy az érlelésre való ízeken kívül idegen íz nem érezhető. Az íztartóság is fontos értékmérő. A rövid íztartóságú (vékony) borok aromája a lenyelés után kevés ideig érzékelhető. A telt és testes borok illat- és zamatgazdagok és ezért hosszú íztartósságúak.

A bor harmóniáját, az alkotórészek összhangját is az ízleléskor lehet elbírálni. Teljes összhang esetén használják a harmonikus kifejezést, ellenkező esetben a diszharmonikus (széteső) borról beszélnek. A cserzőanyag-tartalmat tekintve a bor lehet fanyar és bársonyos. Bársonyosnak minősül az a vörösbor amely fanyarsága mellett mérsékelt savtartalmú és kellően testes. A fanyarság és a nagy savtartalom nem fér meg egymás mellett.