„Mikor szüret volt, itt mozdulni sem lehetett”

A Nyitra-vidéki Kalász, vagy ahogyan a helyiek mondják Kálaz, földrajzilag nem sorolható a Zoboralja történelmi tájegységhez, bár újabban egy kalap alá veszik. A Nyitrától délkeletre, Verebély irányában elterülő település a Zsitvai-dombságon fekszik. A kalászi pincesor a falu határán kívül, a Léva felé haladó 51-es út másik oldalán található. Ott várt ránk a Gál család, a szőlőjük szüretelésére érkeztünk. A kilátás parádés, a környező présházaknál is nagy sürgés-forgás volt tapasztalható, mindenki üdvözölte a másikat és mire elkezdtük a munkát, még a nap a kisütött. Olaszrizlinget és kék szőlőt szüreteltünk, az előbbiből mintegy nyolc hordó lett tele, az utóbbiból kettő.

A jó borhoz idő és szerencse is kell

Gál Dušan elmondta, hogy 40 évvel ezelőtt Zséréről került Kalászra, oda nősült. Azért döntöttek Kalász mellett, mert felesége a szomszédos Babindálban kapott állást. Gyerekkorában, Zsérén is volt szőlőjük, de itt a család nagyobb területtel, több szőlőtőkével rendelkezett, több munkát igényelt a szőlő. A területet, ahol szüreteltünk, 1997-ben vásárolták a már meglévő ültetvényhez. Kis birtokról van szó, összesen 12 árról, nemrégiben vásároltak hozzá még 10 árat. A szőlőfajták vegyesen vannak. A sorok szinte egybefolynak a hegyen, nincsenek kerítéssel elválasztva, mégis mindenki tudja, meddig a sajátja, a szomszédos parcellákat egy-egy szélesebb barázda választja el egymástól.. A szedési útmutató egyszerű volt, levelet, szárat, a bebarnult szemeket és az elvétve jelentkező, rothadó szemeket nem volt szabad a vödörbe tenni. Először a tömött fürtös, fehér olaszrizlinget szedtük, majd jött a vegyes kék, amiből rozé lesz.

Hamar végeztünk, délre a teljes mennyiség a présházba került. „Jó harminc évvel ezelőtt, szüretkor itt mozdulni sem lehetett. Nyitra vidékén minden családnak volt szőlője, szüretkor mindenki kinn volt a pincesoron. Akkor még megélhetést is biztosított a szőlő, de legalábbis kiegészítette a bevételt. Volt, hogy több tízezer koronát tudtunk kiárulni a szőlőből. Manapság ez lehetetlen, nincs már rá ideje az embereknek és meg sem éri vele dolgozni. A szőlő felvásárlási ára 70 cent és egy euró között mozog, ami mögött rengeteg munka áll. Ezt csak szeretetből lehet csinálni. Örömmel tölt el, hogy a gyerekeim és unokáim érdeklődnek a szőlőművelés iránt. A pincesoron egyre több fiatalt látok, jönnek vissza a gyerekek, unokák, érdekli őket.”

Miközben a hordókból a présházban lévő zúzó-bogyózó gépbe fordítottuk a szőlőt, újabb ismerősök, családtagok jöttek. Félszavakból értették egymást, ki, hol és mit szüretelt, mennyi volt az adott fajta cukorfoka. A zúzó-bogyózó gépből egyenesen a pincében lévő hordóba csurgott a szőlőlé, a maradék pedig a présbe került. Összeállították a régi kosaras prést, aminek talpazata még öntöttvasból készült és feltöltötték a megroppantott, megzúzott szemekkel. Kezdődhetett a mutatvány, ki mennyire erős, ki mennyire bírja meghúzni a prést.

„Akkor jó, ha mindig csak utána húzzuk, hogy a must csak ceruzavékonyan folyjon. Nem szabad sajtolni, hanem amikor a súlya alatt összeesik a szőlő, akkor kell a prést meghúzni” – jött az újabb utasítás. A felrakott prés nagyon mutatós, mikor alá tartottuk a talpas poharainkat, alig bírtunk ellenállni az édes nedűnek. Eljött a mérés ideje, mustfokoló 19,5 cukorfokot mutatott, a táblázat alapján csupán kevés cukrot kellett hozzákeverni, hogy elérje az ideális 21 fokot. „Az évek során mindenféle szüretet megéltünk már itt, voltunk kinn esőben, hidegben, ködben, gumicsizmában, de rövidujjúban és lebarnulva is. A jó borhoz türelem kell és szerencse” – mondta a borász.

Zoboralján mindenki ért a borhoz

Régebben itt minden családnak volt pár sor szőlője a szőlőhegyen. A világ azonban itt is nagyot változott, sok szőlő gazdát cserélt, sokan eladták, jöttek újak, városiak, a présházakban egyre ritkább a magyar szó. A több mint 1400 lakosú Kalászon a 2021-es népszámlálási adatok alapján a lakosság 23%-a vallja magát magyar nemzetiségűnek. Tíz évvel korábban ez az arány 33% volt. „Régen a zoboraljai fiúk csak magyar falukba jártak szórakozni, nem nagyon mentünk szlovák falvakba. Ez is megváltozott. Erős az asszimiláció felénk is. Kalász régóta testvértelepülési kapcsolatot ápol a Balaton menti Alsóörssel. Nagyon jó a kapcsolatunk, évente legalább ötször megyünk, vagy jönnek ők. Ha a környéken van magyar vonatkozású esemény, azon természetesen részt veszünk. Két hete is ott voltunk a nagycétényi székelykapu avatásán, amit az óvoda bejáratánál avatták fel” – mondta Gál Dušan.

Elszaladt az idő, mire teljesen lecsöpögött a kék szőlő kipréselt leve. A legutolsó munkafázis a prés szétbontása, majd a a kipréselt szemek eltalicskázása volt a komposztdombra, ami a szőlőhegy másik végében volt, dombnak fel, majd le. Még tettünk egy sétát a pincesoron, benéztünk a szomszédos pincébe és megkóstoltuk a kéthetes murcit. Ez az erjedésben lévő, tejszerű, szénsavas, élesztő ízű ital átmenet a must és bor között. A pincesor másik végéből már rálátni Verebélyre. Azon a szőlőhegyen már bevezették a vezetékes vizet és az internetet is, drágább is ott a szőlőterület, tudtuk meg. A szőlő életciklusához kötődően itt is különböző eseményeket szerveznek. Verebélyen minden év júniusában megszervezik a Verebélyi Nyitott Pincék rendezvényt, amelynek az idén Kalász is részese volt. Hat kalászi borász pincéjébe lehetett ellátogatni. Januárban pedig a kalászi bortársaság immár a 45. Borkiállítást szervezte meg a kalászi kultúrházban. Van egy különös hangulata a szüretnek, mintha a borászoknak lenne egy titkuk, amikor beszélgetnek, egy olyan titok, amit a kívülálló kevésbe ért. Ráérősen ízlelik a borokat, nem sietnek, szüretkor mindenre jut idő.