A közelmúltban a Nádszegi Ifjúsági Közösség és a helyi magyar tanítási nyelvű alapiskola gyűjtést szervezett a dévai gyermekotthonok lakóinak. Az áprilisban újraalakult NÁDIK először hívott életre hasonló segélyakciót.
Segélyszállítmány Dévára
„Akciónk szervezésénél azért esett Dévára a választás, mert a környező városok hasonló intézményeit a helyi szervezetek évente felkeresik, de emellett már sokat hallottunk Böjte Csaba pártfogoltjairól, akik közül páran a Felvidéken karácsonyoztak” – mondta Juhos Erika, a NÁDIK alelnöke. Hozzátette, hogy őszi programjukban szerepel egy, a romániai segélyutazást bemutató előadás is.
Az ősz folyamán havi rendszerességgel szeretnék folytatni a filmvetítéseket, de terveik közt szerepel több informatív jellegű előadás és sportprogram megvalósítása is. Novemberben minden jel szerint a NÁDIK Katalin-bált szervez, amelyre majd minden szórakozni vágyó fiatalt szeretettel várnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.