Víztározó épült a folyó felső folyásánál. A hegy hátáról siető néhány kristálytiszta vizű patak végállomása a mesterséges tó. A víz útját magas betongát állja. A hatóság hivatalosan szólította azokat a családokat, akik a folyó árterületén élnek, költözzenek biztonságos helyre.
Sás között ringó teknőben néma muzsika
Az elhagyott házakat kotrógép, földgyalu simította az öntési talajhoz. Egyedül Pípás Gyula makacskodott. Csúfnevén, Pípásnak szólították az emberek, mert hosszú szárú pipáját akkor is a szájában tartotta, ha rég kialudt.
– Tudja, polgármester úr, a vízparton születtem. Nincs nekem sok hátra, hadd éljem azt a keveset ezen a szent helyen. Mert nekem szent!
– De törvényellenes! – erősködött a város első embere.
– Aláírok minden papírt, nyilatkozatot, vállalok minden felelősséget, csak maradhassak. Ha úgy tetszik, legyen ez egy öreg csoroszlya utolsó kívánsága.
A hatóság fiatal képviselője gyerekkorától ismerte Pípás Gyulát. Tudta, számára a vízpart a mennyország és a pokol.
– Egyedül nem dönthetek, meglátom, mit tehetek – ígérte.
A ház előtt fűzfavesszőből font karosszékében ült Gyula. Rágyújtott. A szűzdohány füstje pici karikából biciklikeréknyire hízott. Pípás szemét lehunyva a ház születésére emlékezett.
Apjával mezítláb gyúrták a szürke agyagot, cséplésnél visszamaradt pelyvával keverték. Nap szárította a formába gyúrt masszát. Mór téglából épült az egyszobás kastély. Gipszből mintázott állati figurák díszítették homlokzatát. Minden alakzat más és más rikító színre festve. Padlója döngölt agyag. Az ajtóval farkasszemet néző apró ablak a szellőztetést segítette. Vastag nádfedél tartotta télen a sparhét melegét. A vályogfal nyáron kitűnően hűtötte a levegőt.
A padláson pihenő dohánylevélköteg illata távol tartotta a szúró-szívó rovarokat.
A kerítés nélküli birodalom része a folyószakasz, benne zizzenő szederbokor, fűzöldjébe olvadó margaréta, kamilla, szarkaláb, boglárka.
Gyula epedezve várta a tél enyhülését.
Vízparton őrködő fűzfasorról fiatal hajtásokat gyűjtött. A főzött veszszőt gyakorlott kézmozdulattal formálta, fonta. Készített kerti asztalt, hintaszéket, varsát, kosarat.
Tavaszt búcsúztató könnyező szomorúfűz ágából sípot faragott, ezzel kedveskedett unokáinak. Évekkel ezelőtt pásztorok megrendelésére fabrikált furulyát, tárogatót.
Nyáron előkerült a dikó alatt őrzött szekerce. Suhogott a balta, énekelt a fűrész, reggeltől estig süvített a forgács. Puha nyárfarönkből teknőt, gyúródeszkát, kanalat, villát varázsolt. Apjától örökölt hegedűjén muzsikálgatott, várta a vénasszonyok nyarát.
A közeli gyümölcsös illatos levegőjével olykor ökörnyálat hozott a kósza szél.
Azon az őszön napokon át eső áztatta a vidéket. A szelídnek tudott folyó zavaros és haragos lett. A következő héten újra esett. Fenyegetően örvénylett a hegyi patak megduzzadt vize. Késő délutánra kilépett medréből a folyó. Víz borította az ártéri területet. – Gátszakadás, gátszakadás...! – figyelmeztetette az embereket a hangosbemondó. A víztározó gátja nem bírta az iszonyatos nyomást. Hidat tépett, gyümölcsfát döntött, tyúkólat sodort baromfistól a megvadult áradat. Leállt a forgalom. Szirénázó mentőautók, kétéltű katonai járművek segítették a mentést. Emberemlékezet óta nem volt ilyen pusztítás.
Pípás Gyula nádfedeles háza előtt hallgatót játszott. Megfékezhetetlenül emelkedett a tajtékzó áradat. Morajló zúgása parancsoló.
Halkult a muzsikaszó, az eső elmosta az emberi sorsról, szülőföldről, büszkeségről szóló üzenetét. A zavaros víz kioltotta a pislákoló mécsest. Napok múlva sás között ringó teknőre bukkantak a horgászok, benne néma muzsikát szárított a napsugár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.