Sárkányhajóünnep Kínában

MTI-TUDÓSÍTÁSPeking.

MTI-TUDÓSÍTÁS

Peking. A holdnaptár szerinti ötödik hónap ötödik napja idén tegnapra esett, ami azt jelenti, hogy Kínában háromnapos munkaszünettel ünneplik százmilliók a Tuanvu ünnepét, a sárkányhajó-fesztivált.

A népi ünnepet 1949, az új Kína kikiáltása után feudális hagyományai miatt jó ideig nem sorolták az állami ünnepek közé, elsőként 2008-ban kapott ismét hivatalos rangot, munkaszüneti napot.

A Tuanvu a hagyomány szerint a kegyvesztett ókori főhivatalnokra, Csü Jüan költőre való emlékezés, aki bánatában, 278-ban a Miluo folyóba vetette magát. A legenda szerint ott, ahol Csü a vízbe fúlt, a tisztelői rizscsomagokat dobtak a folyóba, hogy megóvják a halaktól a költő testét.

A fesztivált nem csak sárkányhajóversenyek jellemzik. Elmaradhatatlan szokás ilyenkor a bambuszlevélbe bugyolált, piramis alakúra formázott, tölteléket rejtő ragadós rizs (cungce) fogyasztása is. E kis csomagoknak ilyenkor nagy a keletje, ezért is ajándékozzák egymást velük az emberek.

Nem véletlen tehát, hogy a kínai kormányzati hivatalnokokat a napokban ismét arra intették, tartózkodjanak a közpénzekből történő ajándékvásárlástól. A kommunista párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága külön online platformot hozott létre azért, hogy a lakosság az interneten jelenthesse fel a sárkányhajó-ünnepen gyanúsan költekező hivatalnokokat, tisztségviselőket. A cungcét nagy számban közpénzből beszerzőknek idén büntetésre kell számítaniuk, és nevük az online szégyenfalra is felkerül – adta hírül a bizottsági közlemény. A dokumentum egyúttal biztosított mindenkit, hogy a takarékosság és a visszafogott életmód melletti kampányt a párt évente és minden fontosnak tetsző alkalommal meg fogja újítani. Ez vonatkozik az ünnepi bankettek, díszvacsorák rendezésére, utazásokra, ajándékozásokra, a hivatali autók használatára és más, a köztisztviselői, apparátusi magatartással összeegyeztethetetlennek tartott „kihágásra”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?