Sandra Bullock fura románca

Hollywood. Sandra Bullock, aki szinte minden interjúban magányosságáról és a gyerek utáni vágyáról vall, egy éve titkos viszonyt folytat. Választottja egy nála 17 évvel fiatalabb színészkollégája, akit a Kísérleti gyilkosság című film forgatásán ismert meg. Ezzel a korkülönbséggel veri az összes olyan hollywoodi dívát, aki fiatalabb partnert választott.

A híresztelésekkel ellentétben csak a vásznon találtak egymásra, a magánéletben nemReuters-felvételSandra Bullock alaposan megtévesztette a nyilvánosságot. Azt mondta, a karrierjét is feláldozná egy megértő társért. Még azt is bejelentette, hogy az elkövetkezendő egy évet annak szenteli majd, hogy apát találjon születendő gyermekének. Végtére is lassan 40 éves lesz (idén még csak 39).

Aztán a Két hét múlva örökké (Two Weeks Notice) című vígjáték forgatásán olyan jó viszony alakult ki közte és Hugh Grant (42) között, hogy már a szerelmükről pletykáltak. Állítólag még Bullockot is hidegzuhanyként érte a hír, hogy Grant csak egy futó kalandra gondolt – mint nyilatkozta. Kettejük civódó, pajkos kapcsolata azóta is állandó témája a sajtónak.

Sandra Bullock azonban leleplező bejelentést tett a napokban. Bevallotta: egy éve titkos viszonyt folytat Ryan Gosling kanadai színésszel, aki partnere volt a Kísérleti gyilkosság című krimiben. Nem az a meglepő, hogy ilyen hosszú ideig képesek voltak titokban tartani a románcukat, hanem az, hogy 17 év korkülönbség választja el őket egymástól. Gosling még csak 22 éves, és a pályája elején tart. Noha Bullock nem az egyetlen befutott sztár, aki fiatalabb partner oldalán találja meg a boldogságot, ilyen nagy korkülönbségre még nemigen akadt példa. Madonna, Naomi Watts, Demi Moore és Kylie Minogue is alig lépte túl a 10 év korkülönbséget. Az őszinte bejelentést követő felhördülés természetesen zavarta Bullockot. „Kimondottan idegesítő, hogy állandóan a korkülönbséget emlegetik. Rengeteg nagypapa van, aki Barbie-babákkal randevúzik Hollywoodban. A másik változat miért annyira elfogadhatatlan? Ha egy kapcsolat szereteten és kölcsönös tiszteleten alapszik, biztonságot nyújt és jobb emberré válsz általa, akkor csakis ez számít. A szüleim soha nem mondták, hogy ehhez vagy ahhoz kell feleségül mennem, ezért mindig nyitottan álltam a kérdéshez. Végtére is, ha valami boldoggá tesz, azért bátran ki kell állnod!” – nyilatkozta.

Egyébként hamarosan Magyarországon is bemutatják Bullock és Grant említett vígjátékát, a Két hét múlva örökkét. A forgatás után Grant sokat sejtetően csak annyit mondott: „Szívesen szerepelnék újra Sandrával, bár az az érzésem, ő másképp érez ezzel kapcsolatban.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?