Roska Tamás professzor kapta a Bolyai-díjat

Az ez évi Bolyai-díjat Roska Tamás professzor, akadémikus vehette át szombaton Mádl Ferenc magyar államfőtől, a díjbizottság elnökétől a Budapest Kongresszusi Központban megtartott ünnepségen.

Az ez évi Bolyai-díjat Roska Tamás professzor, akadémikus vehette át szombaton Mádl Ferenc magyar államfőtől, a díjbizottság elnökétől a Budapest Kongresszusi Központban megtartott ünnepségen. A legrangosabb civil alapítású tudományos elismerés, az 50 ezer dolláros pénzjutalommal járó díj átadásakor Mádl Ferenc úgy fogalmazott: csak a kivételes tehetségekben van meg a felismerése az újnak, a bátorság az új melletti kiállásra és a készség arra, hogy az újat a gyakorlatban is alkalmazza.

Orbán Viktor kormányfő az ünnepségen megtartott beszédében szólt arról is, hogy Magyarország jelenleg a teljes nemzeti össztermék másfél százalékát fordítja a tudomány, a kutatás támogatására, de mint mondta, a jövőben ez 2 százalék kell, hogy legyen. A Bolyai-díj nem kötődik meghatározott tudományterülethez, az elismerés olyan magyar állampolgárságú, illetve magyar származású személynek adományozható kétévente, aki nemzetközi mércével mérve is kimagasló eredményt ér el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén.

Roska Tamás villamosmérnök 1993-tól az MTA levelező tagja, 1998-ban rendes tagja lett. Kutatási területe a számítástudomány, a neurális hálózatok, az analogikai érzékelő számítógépek. Munkásságáért Gábor Dénes-díjjal, Szent-Györgyi Albert-díjjal, Széchenyi-díjjal, a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíjával tüntették ki. Számos magyarországi és külföldi tudományos testület választotta tagjai sorába. 1999-től a magyar kormány tudományos tanácsadó testületének tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?