Rosetta - Az üstökös felszíne keményebb a korábban véltnél

Köln |

<p>Meglepetéssel szolgált a Rosetta űrszonda Philae nevű leszállóegysége: mint a német űrkutatási központ (DLR) kutatói az eddigi adatokból megállapították, a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszíne lényegesen keményebb a korábban véltnél.</p>

"Az első landolási hely pora alatti jégréteg meglepően kemény. A Philae egy szondája megpróbált belehatolni, és bár teljesítményét egyre fokozták, nem tudott túl mélyre hatolni" - mondta Klaus Seidensticker, a DLR munkatársa. Feltételezik, hogy a Philae alatt hatalmas mennyiségű jég terül el.

Paolo Ferri, az Európai Űrügynökség (ESA) misszióvezetője hétfőn egy rádióadásban elmondta: a leszállóegység alatt csak 10-12 centiméteres porréteg volt. Ferri szerint a Philae részletgazdag felvételeket küldött a földi irányítók által Csurinak becézett üstökös felszínéről. "A még nem publikált képek fantasztikusak. Látni olyan hihetetlen struktúrákat, amelyek úgy néznek ki, mint a tengermélyi korallzátonyok" - mesélte Ferri.

A Philae leszállóegység szerdán tízéves űrutazás, 500 millió kilométer megtétele után landolt, ez volt az első alkalom, hogy ember alkotta szerkezet szállt le egy üstökösön. A landolás nem volt sima: a Philae szigonyai nem működtek, így a minilabort nem tudták olyan szilárdan rögzíteni, ahogyan tervezték.

A mosógépméretű robot kétszer is visszapattant a felszínről, majd végül egy kráterperemen állt meg. Mielőtt a tíz műszerrel ellátott minilabornak a hétvégén elfogyott volna az energiája, a kutatók még nagy adatmennyiséget tudtak fogadni.

Az ESA hétfőn nagyfelbontású felvételeket tett közzé, amelyek a Philae első "szökkenéseit" mutatják, majd azt, hogy ezek után végül nyugalmi helyzetbe kerül a talajon. A fotókat a leszállóegységet szállító űrszonda, a Rosetta készítette, amely augusztus óta a "Csuri" körül kering, és az űrből továbbra is kutatja az üstököst.

A Philae által küldött első információk kiértékelésével a szakértők összességében nagyon elégedettek. "Sok értékes adathoz jutottunk, ami csak az üstökössel közvetlenül érintkezve szerezhető meg" - vélte Ekkehard Kührt, a projekt tudományos vezetője.

A négy kilométer széles, jégből, megfagyott gázokból és porból álló szikladarab most a Nap felé száguld. A hozzá legközelebbi pontot 2015 augusztusában éri el, a Rosetta-misszió 2015 decemberéig tart. A tudósok szerint jó az esély arra, hogy tavasszal, a Nap közelében a Philae feléled a hibernációból, és újra adatokat tud küldeni. Néhány nap elég, hogy a Nap felmelegítse a második tápegységét, amelynek energiája lehetővé teszi az újabb kutatásokat - mondta Stephan Ulamec, a  landolásért felelős csapat német vezetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?