Los Angeles. Ha Roman Polanski megpróbálna részt venni a március 23-i Oscar-ünnepségen, letartóztatják – nyilatkozott a Los Angeles-i Kerületi Ügyészség szóvivője. A neves rendező ugyanis 1977-ben kiskorúval szemben elkövetett erőszakos nemi közösülésért állt bíróság előtt.
Roman Polanski rács mögé kerülhet a gálán
Los Angeles. Ha Roman Polanski megpróbálna részt venni a március 23-i Oscar-ünnepségen, letartóztatják – nyilatkozott a Los Angeles-i Kerületi Ügyészség szóvivője. A neves rendező ugyanis 1977-ben kiskorúval szemben elkövetett erőszakos nemi közösülésért állt bíróság előtt. Azzal vádolták, hogy Jack Nicholson házában közösült egy akkor 13 éves lánnyal. Polanski elismerte bűnösségét, ám még az ítélethirdetés előtt elhagyta az Egyesült Államokat.
1997-ben az áldozat, Samantha Geimer az Inside Edition című tévés bulvárműsornak nyilatkozva elmondta, szeretné, ha Polanski, visszatérve Amerikába, nem nézne börtönbüntetés elé, ám Geimer ezen kívánságát az ügyészség figyelmen kívül hagyta. Több szakértő szerint a tény, hogy Polanski szökésben van, hátrányosan befolyásolhatja esélyeit a legjobb rendező díjáért folyó versenyben, mely jelölést A zongorista című alkotásáért kapta. A produkciót további hat kategóriában is jelölték Oscar-díjra, így a rendezői díj mellett a mű a legjobb film címére is pályázik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.