Richard Gere 60 éves

Budapest |

<p>Nem felel meg a hollywoodi sztereotípiáknak: nem jár partikra, az elmúlt években legnagyobb botránya az volt, hogy szomszédjai megdöbbenését kiváltvabuddhista imahelyet épített villájára: Richard Gere, aki hétfőn lesz hatvanéves, mégis a legnagyobb hollywoodi sztárok egyike.</p>

 Egy New York melletti farmon, szigorú metodista szellemben nevelkedett. Tehetséget árult el a zenében, egyetemre sportösztöndíjjal került. Filozófiai tanulmányait félbehagyva két év után zenésznek,majd színésznek állt, de az áhított siker sokáig elkerülte. Végül Londonban futott be a Grease főszerepében, és hamarosan meghódította a Broadway-t.
    A sármos Gere nemcsak a nők, hanem a filmproducerek kedvence is lett, 1980-ban az Amerikai dzsigolóval a sztárok és a szex-szimbólumok sorába emelkedett. Erre rátett egy lapáttal az 1982-esGarni-zóna (Tiszt és úriember), amely után fizetési csekkére akkora összeget írhatott volna, amekkorát akar. Ő azonban visszautasította a Die Hard és a Tőzsdecápák főszerepét, inkább spirituális fejlődésére összpontosított - a buddhizmus hívéül szegődött, humanitárius missziókat vállalt, aztán az 1993-as Oscar-gálán mondott Kína-ellenes beszédéért néhány évre kitiltották a rendezvényről.
    1990-ben a Micsoda nő (Pretty Woman) című film őszülő hajú, de még mindig kisfiús mosolyú milliárdosaként tért vissza, aki beleszeret a Julia Roberts által alakított prostituáltba. (A rajongókkikövetelte, jóval halványabb folytatás 1999-ben készült el Oltári nő címmel.) Gere pályafutását a továbbiakban fura kettősség jellemezte: filmjei vagy taroltak, vagy a felejthető kategóriába kerültek. Néhány cím ezek közül: Dermesztő szenvedélyek, Sommersby, Vágyak vonzásában, Mr. Jones, Az első lovag, Legbelső félelem, Sakál. Az Ősz New Yorkban című szentimentális szerelmi történetért Arany Málna-jelölést, a Chicago című musical filmváltozatáért Arany Glóbusz-díjat kapott. Az ekkor vett táncleckéknek a Hölgyválasz című romantikus vígjátékban vette hasznát, tavaly pedig az érzelemdús Éjszaka a parton című romantikus drámában vállalt szerepet.
    Gere 1991-ben vette feleségül Cindy Crawford szupermodellt, a házasság négy év után válással végződött. A színész ezután a modell és egykori Bond-lány Carey Lowell oldalán találta meg aboldogságot, 2000-ben fia is született. Idejét ma már főként humanitárius tevékenységek kötik le, jótékonykodik, küzd azért, hogy a világ minden részén élő bennszülött törzsek megtarthassák földjeiket, sokszor hívta fel a figyelmet Tibetre. Nehéz úgy meginterjúvolni, hogy ne kedvenc témájához kanyarodjon vissza - célja, hogy a vallásban elérje a teljes szabadságot, és készül az újjászületésre.
    Ő az első férfi, aki a Vogue magazin címlapjára került, 1991-ben beszavazták a világ 50 legszebb embere közé, 1999-ben a legszexisebb férfi lett. Két éve óriási vihart kavart, amikor egyAIDS-ellenes rendezvényen Indiában arcon csókolt egy bollywoodi színésznőt. Kikapcsolódásként szívesen zongorázik (a Micsoda nő zongoraszólóját is "bevállalta"), két éve pedig a berlini filmfesztiválon jótékonysági gála keretében John Lennon Imagine című számát adta elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?