Rendszerváltás nálunk és más nemzeteknél

A rendszerváltás, természetesen – mint a történelem bármely nagyobb eseménye –, ok-okozati összefüggések millióit hordozza magában, egy nagy rakás „feltehetőleg” és egy csomó „valószínűleg” kíséretében, ám tényként kezelhető, hogy egy elkerülhetetlen dologról beszélünk. Az addigi rendszer megváltoztatására buzdító elégedetlenség, valamint az újra felfedezett régi eszmék betörése Európa keleti részének minden egyes nemzetét megérintették valamilyen módon, majd hagyták, hogy az egyes nemzetek megvívják a maguk forradalmát – akár így, akár úgy. Az, hogy mennyire sikerült a szocialista rendszer gondolkodásmódját kitörölni az emberek fejéből, már más kérdés, amely rengeteg további felvetést von magával. Véleményem szerint a rendszerváltás, amely 1989-ben lezajlott Európában, még jelenleg is folyamatban van, viszont már nem politikai színtereken, hanem egy sokkal szűkebb közegben, az emberi fejekben. A társadalom bizonyos szegmenseiben nem kevés idő kell ahhoz, hogy megszabaduljon attól a mentalitástól, amellyel magát száműzi egyre messzebbre az általunk hőn áhított Nyugattól. Hisz valahol mindig is ez volt a cél. Elsősorban az egyszerű embert nem a demokrácia feltételezett igazságossága és tisztasága utáni vágy sarkallta arra, hogy az utcára vonuljon változást követelve, hanem sokkal inkább a reményei szerint a demokráciával együtt járó jólét elérése. Nem a politikai ideológia, inkább az élhetőbb társadalom képe volt az, ami elhozta a változás szelét, amelyet én és megannyi kortársam a kilencvenes évek szülötteként már csak másodlagos forrásból ismerhetek. Az a generációs szabadságvágy, amely a rengeteg tényező egyikeként hozzájárult a folyamathoz, engem már nem érint, mégis érezni tudom az események súlyát, mert mindez hozzájárul ahhoz, hogy a múltat ismerve kritikusan szemlélhessem az előttem formálódó világot. Mert a világ ma is változik, és talán nem olyan éles a kontraszt, mint harminc évvel ezelőtt, de ma is erősen vágyunk a jobbra.

A lengyelországi változásokra

A rendszerváltás eseményei 1989-ben Európa-szerte, noha közös eszmét hirdettek és ugyanarra törekedtek, országonként eltértek egymástól. Néhol a változás viszonylag zökkenőmentesen, csendesen ment végbe, másutt, például Romániában, ahol a rendszerváltás végül véráldozat árán valósulhatott csak meg, a régi rezsim képviselői makacsul ragaszkodtak az addigra tarthatatlanná vált régi irányvonalhoz. Lengyelország ebből a szempontból az első képlet szerint cselekedett. A lengyel példa egész Európa számára egyaránt volt intő, valamint iránymutató jel. A rendszer végleges, békés leváltása itt is 1989-re datálható, viszont bizonyos értelemben a lengyelországi változás már 1980 augusztusában elkezdődött. A fokozatos olvadásnak, azaz a szovjet nyomás enyhülésének köszönhetően a lengyel közvélemény egyre nyitottabban kezdett gondolkodni, aminek egyik következménye az 1979-ben kirobbant munkássztrájk is. A minimálbér mindenkori árakhoz való igazítását és a negyvenórás munkahét bevezetését követelő tömeg ereje szülte meg 1980-ban a Szolidaritás Független Önkormányzó Szakszervezetet, mely szerepét tekintve eredetileg a munkások jogainak védelmét szolgálta, ám népszerűségének köszönhetően ennél sokkal jelentősebb és fontosabb szerepet is kapott. Az első legális ellenzéki mozgalommá vált nemcsak Lengyelországban, de Kelet-Európában is. Az addig hatalmon lévő rendszerrel szemben ez volt a legnagyobb tömegmozgalmi csoport egész Kelet-Európában. A szakszervezet 1980-tól fokozatosan vált gyűjtőhelyévé Lengyelország értelmiségének és munkásosztályának. A munkásosztály érdekeit szem előtt tartva a szakszervezet már 1981-ben szorgalmazta a lengyel gazdaság bizonyos mértékű decentralizálását, de ez egész 1989-ig nem valósulhatott meg, ugyanis a rendszer válaszlépésként hadiállapotot hirdetett, és a gazdasági irányítás monopóliumának visszaszerzése érdekében az évtized első felében drasztikus áremeléseket vezetett be, illegalitásba taszítva a Szolidaritás Szakszervezetet, ami egyaránt rontotta az állampolgárok, főként a munkásosztály létkörülményeit, és az ország nemzetközi megítélését. Állandóvá vált a nélkülözés, így félő volt, hogy bekövetkezik egy újabb nagy társadalmi megmozdulás, melyet a rendszer talán már nem képes elviselni, így végül a párt kénytelen volt engedményeket tenni a társadalomnak. Ezen engedmények vezettek odáig, hogy Lengyelországban 1987-ben népszavazást írtak ki a gazdasági reformokról, viszont ez a népszavazás, bár rengeteg tanulsággal szolgált, nem hozta meg a várt eredményt, ugyanis a társadalom egyöntetűen elutasította az olyan gazdasági tervezeteket, amelyekben csak külső szemlélőként, és nem egyenlő félként lehet jelen. A párt végül tárgyalásba kezdett a Szolidaritás vezetőivel, ezeket hívja az utókor az úgynevezett Kerekasztal-tárgyalásoknak. A tárgyalások eredményeként lépett az ország a demokratizálódás útjára, és rendezték meg az első választást 1989. június 5-én, melyen a Szolidaritás jelöltjei együntetű győzelmet arattak.

Magyarország demokratizálódása

A rendszerváltás eseményei, illetve a szocializmus nyomásának enyhülése a hetvenes évektől Magyarországon is érzékelhetővé vált. Kelet-Európa országaihoz hasonlatosan itt is nagyjából ugyanolyan események mentek végbe. Megjelentek a különböző, akkoriban illegális ellenzéki összejövetelek, egyre szabadabbá vált a sajtó és a média, megindultak különféle reformok,  míg végül Magyarország is egyike lett azon országoknak, amelyek a szocializmus eszméit a lehetőségekhez mérten levetkőzve demokratikus országgá változtak. Nem szabad elfelejtenünk azonban egy ugyancsak fontos tényezőt, akár Magyarország, akár a szomszéd országok rendszerváltását vizsgáljuk. A politikatörténet mind a mai napig vizsgálja a fent már említett ok-okozati összefüggéseket, melyek szerint az Európában végbemenő, a demokrácia útjára lépő országokban lezajló változások milyen mértékben történtek önerőből, illetve milyen szerepe volt ebben a nyugati nagyhatalmaknak. A történelemkönyvek egy része Magyarországnak, illetve az itt végbemenő változásoknak kiváltképpen nagy szerepet tulajdonít, azt állítva, hogy egyebek mellett Magyarországnak köszönhető, hogy a kétpólusú világrend nem robbanásszerűen omlott össze, hanem békés úton szűnt meg a megosztottság. Nyilvánvaló, hogy a nyugati hatalmak a 80-as évektől a globalizációnak köszönhetően egyre nagyobb gazdasági fölénybe kerültek, viszont azt is biztosan tudjuk, érdekük nem kívánta a keleti blokk azonnali összeomlását, ugyanis ez Kelet-Európa államaiban kaotikus helyzeteket eredményezett volna.

Ami Lengyelországban a munkássztrájk volt és a decentralizáció utáni törekvés, az Magyarországon a társadalmi hangulat és viszonyítási alapok megváltozása. Az egyre rohamosabban fejlődő Nyugat példáján felbuzdulva Magyarország többé nem a „legvidámabb barakk” akart lenni, életkörülményeit nem a kommunista országokhoz viszonyította, hanem a nyugati államokhoz. A minta a fogyasztói társadalom lett, és nem a kádári rendszer gulyáskommunizmusa. A Nyugat pedig felismerve a függést, melyet a Gorbacsov-rendszer nem tud kompenzálni, kilátásba helyezte, hogy az akkorra ugyancsak eladósodott ország, ha teljesíteni tudja a nyugati normákat, bekerülhet a nemzetközi intézmények közé, így helyreállíthatja gazdaságát. Így a frissen formálódott magyarországi ellenzék, a régió többi országával együtt, megérezve, hogy a szintén átalakulóban lévő Szovjetunió nem fogja akadályozni a rendszerváltozást, a demokratizálódás útjára lépett.

Mezei Máté