Panoráma

Rendőrt hívtak a repülőgéphez, mert túl sokáig kellett várni

Ottawa | A rendőrséget hívták segítségül egy repülőgép utasai Kanadában, miután egy nem tervezett köztes landoláskor hosszú órákat töltöttek a fedélzeten víz, élelem és légkondicionálás nélkül az ottawai repülőtéren.
MTI

2017. augusztus 2. 13:24

A kifutópályán töltött negyedik óra után érkeztek az első segélyhívások a 911-re - közölte az Ottawai Nemzetközi Repülőtér. 

Az Air Transat légitársaság Brüsszelből Montrealba tartó járatának fedélzetén 336-an utaztak. A hívásokra a géphez érkező segítők észrevették, hogy a légkondicionálás nem működik. Kinyittatták a gép ajtóit és vizet osztottak szét az utasok között, egyikük orvosi ellátást is kapott. 

Az egyik utas, Maryanne Zehil elmondta, összesen hat órát töltöttek a kifutópályán a kényelmetlenül meleg repülőgépben. Amikor végre ivóvizet kaptak, már 15 órája ültek a gépen. 

"Egy ponton elment az áram, nem volt levegő, a gyerekek sírtak. Nagyon rossz volt, hiszen azt sem tudtuk, miért nem szállhatunk fel. Embertelen és elfogadhatatlan volt" - mondta Zehil.

A Transat a késedelmet a repülőtér nagy forgalmával indokolta, ami miatt a repülőtér sem lépcsőt, sem vizet vagy üzemanyagot nem tudott a gép rendelkezésére bocsátani.

A repülőtér szerint azonban lépcsővel és buszokkal is készen álltak arra, hogy a reptér épületébe szállítsák az utasokat, a légitársaság és a legénység azonban "nem volt kommunikatív" és nem reagáltak a repülőtér ajánlatára.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
kijárási

Hamarosan véget érhet a kijárási tilalom

A kormány gyermekenként 333 eurót ad a rászorulóknak

Minden gyermek után 333 eurót kapnak a rászoruló családok

koronavírus

Szlovákiában is megjelent a koronavírus indiai variánsa

g

GALÉRIA: Ilyet még nem láttak a rendőrök sem

ujblog

Megnyitottuk portálunkon a blog.ujszo.com felületet

hc dac

GALÉRIA: Szoros meccsen kapott ki a HC DAC, az utolsó meccsre marad a döntés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.