Lima. Rendkívüli állapotot hirdetett ki a perui kormány kedden az ország egy részén, miután két halálos áldozatot követelő összetűzés tört ki az ültetvényeik felszámolása ellen tiltakozó kokatermelők és rendőrök között.
Rendkívüli állapot
A rendkívüli állapot három napig lesz érvényben a délkelet-perui San Gaban és Antauta körzetekben, s a rendőrségnek ez idő alatt teljesen ellenőrzése alá kell vonnia a helyzetet. A limai belügyi közlés szerint két személy – köztük egy nő – életét vesztette a félezer kokatermelő és rendőrök összetűzésében.
Peruban és a szomszédos Bolíviában a hatóságok engedélyezik a kokacserje termesztését, azzal a szigorú kikötéssel, hogy a cserje levele csakis rágcsálással „élvezhető”, vagy pedig teafőzet készíthető belőle. Az illegális ültetvényeket viszont az Egyesült Államok segítségével felszámolják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.