„Régimódi vadász lennék“

„Nekem nincs is vadászengedélyem – mondja –, édesapám a fővadász, én csak ballagok mellette, de még sosem lőttem. Egyébként akkor is régimódi vadász lennék, ha kiváltanám az engedélyt. Én ezt az egészet a szépségéért szeretem, azt pedig aligha lenne szívem megszakítani egy dörrenéssel. Nem sokkal azután, hogy megtanultam járni, édesapám már vitt is magával. Megismertem a vadakat, a szokásaikat, én a vadászatba szinte belenőttem. Ezért merem állítani, hogy a vadászok többsége állat- és természetimádó. Nem akkor boldogok, ha elejtenek valamit, hanem sokkal inkább akkor, ha jó szemmel selejteztek. Nálunk nincsenek csúcsragadozók. Ha nagyon elszaporodna a vad, nem lenne elegendő élettere. A selejt, tehát beteg vagy komolyan sérült állat kilövése a vadász feladata. Igaza van az édesapámnak: nálunk addig lesz vad, amíg vannak vadásztársaságok. Sokan úgy gondolják, azé a vad, akinek a földjén vagy a kukoricájában legelészik. S mivel számára kárt okoz, lepuffantja. A vadászok pedig őrzik, megfigyelés alatt tartják a vadállományt.“

Hogy miképpen lesz egy fővárosi fiúból „vadászapród“? Nagykanizsa és Zalaegerszeg között, budatétényi házuktól 240 kilométerre tanyája van a családnak. Vagyis „belenőtt“ a természetbe.

„Kis tanya a miénk, több mint százéves vályogházikó, de gyönyörű világ az! Földúton lehet csak megközelíteni, van ott berek, erdő, sőt még egy egész tórendszer is. Esőben iszonyú sár van, csak terepjáróval lehet lejutni, de akkor is egy biztos hely, ahová el lehet bújni, menekülni a világ elől. Szomszéd nincs, de komfort az igen, télen ropog a tűz a kályhában, szóval tiszta romantika. Próbáljuk megőrizni a házat úgy, abban a formában, ahogy megépítették. A közeli erdőben őzek, vaddisznók rohangálnak, nyáron gyakran előfordul, hogy benéz az ablakon egy szarvas, hallom a patazajt, ahogy császkál a kertben. Nagyon kellemes érzés erre ébredni. Már ahogy közeledek a tanya felé, az autópályán elhagyom a gondokat. Sajnos, kevesebbszer mehetek, mint ahányszor szeretnék, sok minden köt Pesthez, a modellkedés pedig kiszámíthatatlan. Eltervezem, hogy két hét múlva indulok, aztán jön egy telefon, munkát kínálnak, és maradok. Évente háromszor-négyszer azért így is lejutok. Évekkel ezelőtt, amíg sportoltam, szeptemberben vége lett a versenyszezonnak, és már húztam is le a tanyára. Október közepéig egy egész hónapot töltöttem ott. Kikapcsoltam a mobiltelefont, és élveztem a vidéki lét minden szépségét. Ott minden évszak gyönyörű. Az őszt nagyon szeretem. Nincs az a sok bogár és bögöly, megfogalmazhatatlan színekben pompázik a természet, bőgnek a szarvasok, nincs már az a dög meleg, és elég egy pulcsi este, lehet tüzet rakni, bográcsban főzni. Hozzám nagyon közel áll az ilyen élet. Én ott olyan vadászok közt nőttem fel, akik este összejönnek, beszélgetnek, aztán elindulnak a lesre, vadászat után pedig elmesélik az élményeiket. Az igazi vadász mindig a minőséget védi. Az édesapám is mindössze egyetlen bikát lőtt ki. Megfigyelte, elejtette, de azt is megkönnyezte. Azzal, hogy elejtett egy hatalmas jószágot, a jó vadász nem vágyik többre. Selejt őzbak agancsából nekünk is van jó néhány a falon, azok egytől egyig sérült vagy beteg állatok voltak.“

A vadételek természetesen gyerekkorától fogva ott vannak a család étrendjén, de mint mondja: általában ünnepnapon esznek ilyen falatokat. Vadhús ugyan mindig van a mélyhűtőben, de nincs naponta szarvaspörkölt az asztalon.

„Van pár fogás, amit mindannyian nagyon szeretünk. Az egyik ilyen: őz vagy szarvas szűzérmék pácolva, majd sütve, kunbella mártással ízesítve. Ez egy pikáns, narancsos (citromos), konyakos, fehérboros hideg mártás, amellyel meglocsoljuk a húst. Nagyon-nagyon finom. Ezt magam is el tudom készíteni. Másoknak ez rémisztő. Van, aki azt mondja: fogod a kést, és szétkapod, mint Matula bácsi a tükörpontyot. Nekem ebben nincs semmi zavaró. Pucolom, bontom, elkészítem. A disznóölés szerintem sokkal kegyetlenebb. Ledöfik késsel, a szerencsétlen állat meg visít a fájdalomtól. Itt golyóval ejted el az állatot, s az sokkal humánusabb, mert egyetlen percig sem szenved.“

Előbb azonban ott a les. Aki unja, abból soha nem lesz vadász, állítja Zétény. Ő a vad útjának feltérképezését is élvezi. A nyomok vizsgálgatását. Mint mondja: mindent ki lehet olvasni belőlük. Hogy nőstény vagy kan járt arra, hogy friss-e a nyom vagy régebbi, reggeli vagy éjszakai. Aztán irány a les. Távcsővel, meleg ruhával. Nyáron a vad napnyugta után, estefelé indul enni, napközben ritkán. Vagy hajnal tájt, három-négy óra felé. A napfelkelte vagy a vad puszta látványa az egész napját széppé teszi.

„Már kiskoromban is kuktáskodtam. Édesapám azt is megmutatta, mit hogyan kell megtisztítani, feldarabolni, pácolni. Étterembe ritkán kerül jó vad, ott nem is rendelek soha. Otthon mindig fiatal jószágból főzök, annak porhanyós a húsa. Fácánlevest nagyon régen ettem már. Ahol mi vadászunk, az nem fácános, hanem nagyvadas terület. Nyúlból a paprikást szeretjük. Őzet, szarvast bármikor elő tudok készíteni a főzéshez; a nyúl az más. Azt meghagyom az édesapámnak. Olykor-olykor természetesen a legjobb vadász is érez lelkiismeret-furdalást. Vagy éppen megesik a szíve egy állaton. Egyszer például őzikét találtunk. Pöttyös, szépséges kis gida volt, nagyon beteg. Rendbehoztuk, és felneveltük a tanyán. A szemünk előtt fejlődött. Nem is nagyon simogattuk, hogy ne kötődjön hozzánk túlságosan, és könnyebb legyen a búcsú. Amikor aztán eljött az ideje, el is engedtük. Kinyitottuk a karám ajtaját, és elszaladt. Csíkos kis vaddisznónk is volt már több alkalommal. A beteget elhagyja az anyja, és ott marad egyedül az erdő mélyén. Egy sétám során találtam is egy ilyen kis cocát. Elfáradt, legyengült. Hazavittem, tejet kapott, és felneveltük szépen. Tóbiásnak hívtuk, hallgatott is a nevére. Értelmes volt, teljesen szelíd, mint a kutya. Póráz sem kellett, jött mellettem.“

Őz, szarvas, vaddisznó – a húsa mindegyiknek más, de egyformán ízletes. És egészséges – írják a szakácskönyvek. Zétény is állítja: a vad húsa vörös rostokban gazdag, és nagyon alacsony a zsírtartalma. Az elkészítésnek pedig rengeteg módja van. A disznóhúsból készült ételeket vadból is meg lehet csinálni. A vadpörkölt bográcsban a legfinomabb – mondja a legtöbbet foglalkoztatott magyar modell – főleg, ha utána kapros-túrós csuszát tálalunk fel.

„A sült húshoz feketeribizli vagy áfonyadzsem dukál, de a rókagomba, a vargánya vagy a pöffeteg gomba is nagyon finom a vadhoz. Aki igazán ínyenc, az ilyen ízekben gondolkodik. Szarvas szűzérmékkel eddig még mindenkit le tudtam venni a lábáról. Mustáros, olajos, fűszeres lében bepácolom a húst, utána elkezdem sütni, de csak annyira, hogy a közepe rózsaszín maradjon, hozzá zöldség és mártás – volt már, aki elsőre nem kérte, utána meg nem hitte el, hogy vadat evett. Imádta. Apu nagy kísérletező. Én közel sem csinálok annyiféle vadételt, mint ő. Ha nagyobb vadvacsorát készítünk, mindig ő a főszakács, anyu és én csak a segítőtársai vagyunk. Már a kedvesem is megeszi a vadat, bár ő inkább a csirke- és a pulykahús, meg a tészta híve. Ha kettesben vagyunk, nem vad kerül az asztalra, ám ha vendég jön, nem mondja, hogy ő inkább mást eszik. Elfogadja. De az is lehet, hogy már megszerette. Majd megkérdezem tőle.“

Szabó G. László