Régebb óta lakottak a földközi-tengeri szigetek, mint eddig feltételezték

Athén/Washington |

<p>Sokkal régebben benépesítették a Földközi-tenger szigeteit az ember elődei, mint azt korábban feltételezték. Valószínűleg a neandervölgyi ember vagy a még korábbi Homo erectus eljutott már Krétára, Ciprusra és más szigetekre - írja Alan Simmons amerikai kutató a Science című szaklapban.</p>


    A neandervölgyi ember háromszázezer éve fejlődött ki a Homo erectusból, majd mintegy harmincezer éve kihalt. A legtöbb szakértő eddig abból a feltételezésből indult ki, hogy a modern ember csak mintegy kilencezer éve lett képes a nyílt tengeren való utazásra és ekkor hódította meg a Földközi-tenger szigeteit.
    Húsz éve a szigetek korábbi meghódításának elmélete még nem állta volna meg a helyét, az utóbbi időben a szigeteken talált leletek azonban változtattak ezen - mondta el a kutató.
    A Krétán talált kvarcszakócák és más eszközök mintegy 170 ezer évesek. Több Ión-tengeri szigeten pedig 110 ezer évvel ezelőtti benépesítettség nyomaira bukkantak, az itt élő emberek feltehetőleg neandervölgyiek vagy Homo erectusok voltak.
    Cipruson talált leletek arra utalnak, hogy a sziget legalább háromezer évvel régebben lakott, mint azt korábban hitték, vagyis 12 ezer éve. Az itt végzett kutatások szerint a sziget lakói már korán növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Ilyesmiről eddig csak a szárazföldről voltak bizonyítékai a tudománynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?