Kapros zöldbableves fogasgombóccal
Hozzávalók: 30 dkg zöldbab, 1 db citrom, 1 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, 10 dkg halfilé, só, bors, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál vaj, 1 db zsemle, 2 db tojás, 1 l víz, kapor, zsemlemorzsa
Elkészítése: Felteszünk vizet forrni a gombócnak.
RECEPTTÉKA
Hozzávalók: 30 dkg zöldbab, 1 db citrom, 1 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, 10 dkg halfilé, só, bors, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál vaj, 1 db zsemle, 2 db tojás, 1 l víz, kapor, zsemlemorzsa
Elkészítése: Felteszünk vizet forrni a gombócnak. Egy edénybe kevés vajat, majd zöldbabot rakunk, és megfuttatjuk. Vizet öntünk hozzá. A fogasfilét apróra vágjuk. A zsemlét tejszínbe áztatjuk, a kaprot szintén apróra vágjuk. A keverőtálba tesszük a fogast, a fokhagymát, a zsemlét, a tojást, a lisztet, így összekeverjük, majd formázzuk és megfőzzük: ebből lesz a gombóc. Amikor felforrt a leves, rántást készítünk, beletesszük a levesbe. Citromot csepegtetünk bele, és egy kevés tejszínt is. Tálalásnál egy szép agyagedénybe merünk a levesből, majd beletesszük a gombócot. Kaporral díszítjük.
Haltekercs zöldségben párolva
A legcélszerűbb fehér húsú halat (pl. balatoni fogast) választani hozzá. A halat fűszerezzük, feltekerjük, megtűzzük, és kevés olajon megsütjük. Pár csepp citromot csepegtetünk a halra. Könnyed, egyszerű köretet készítünk: egy kevés répa, egy kevés hüvelyes zöldborsó, egy kevés spárga. Ezeket a zöldségeket a hal mellé tesszük, és együtt pároljuk. Kevés fehérborral felöntjük.
(A Magyar Televízió hozzájárulásával)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.