Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg liszt, 20 dkg margarin, 5dkg natúr krémsajt, 1 citrom reszelt héja, 2 evőkanál citromlé, csipetnyi só. A töltelékhez: 25 dkg eper, 25 dkg rebarbara, 1 evőkanál étkezési keményítő, 4 evőkanál cukor, fél teáskanál őrölt fahéj.
Rebarbarás pite
Elkészítése: Tegyük a lisztet, a sót, a citromhéjat, a krémsajtot és a hideg, kis darabokra összevágott margarint egy keverőtálba. Morzsoljuk össze a kezünkkel, majd adjuk hozzá a citromlevet is. Gyúrjuk össze és tegyük a hűtőbe pár órára. Egy másik tálba tegyük a jól megmosott és félbevágott eperszemeket, valamint a két centis darabokra felvágott rebarbarát. Szórjuk rá az étkezési keményítőt, cukrot és az őrölt fahéjat. Óvatosan keverjük össze. Egy lisztezett deszkán nyújtsuk ki kör alakúra a tésztát (kb. 38 cm átmérőjű legyen). Tegyük sütőpapírral borított sütőlapra. Közepére halmozzuk az epres tölteléket, majd a tészta széleit hajtsuk vissza rá, úgy hogy a közepén ne legyen tészta, kilátszódjon a töltelék. Tegyük előmelegített sütőbe, és 150 fokon süssük 30–35 percen keresztül. Ha elkészült, még langyosan szeleteljük cikkekre, szórjuk meg porcukorral, kanalazhatunk mellé vaníliafagylaltot is. (o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.