Reagan vihart kavart

Washington. Ronald Reagan 92 esztendős, az Alzheimer-kór végső stádiumában van, és fogalma sincs arról, mekkora vihar zajlik körülötte. Arról sem tud, hogy micsoda erők mozdultak meg a védelmére.

A volt First Lady, Nancy Reagan tíz évvel fiatalabb férjénél, s bár megtehetné, nem bízza idegenekre: néhány ápolónő segítségével maga gondozza a világ egykori leghatalmasabb emberét, aki már évek óta meg sem ismeri. Két héttel ezelőtt ebben az emberi helyzetben derült ki, hogy a CBS televízió által novemberben bemutatandó, életrajzi adatokon alapuló, négyórás játékfilm nem fest egyértelműen pozitív képet az elnöki párról. A republikánusok azonnal felzúdultak: számukra Reagan sokkal több, mint egy öntudatlan aggastyán. A kommunizmus felett aratott győzelem, egyben a sikeres konzervatív kormányzás jelképe. Igazság szerint már akkor gyanakodniuk kellett volna, amikor a férfi főszerepre James Brolint kérték fel. A színész felesége, Barbra Streisand fáradhatatlan politikai aktivitásával még a liberális hollywoodi csillagok közül is kitűnik. Ráadásul az alkotók már a kezdet kezdetén közölték, hogy nem csupán tényekre támaszkodnak, és nem bánják, ha a film vitákat kavar majd. Azzal azonban nem számoltak, hogy a jobboldal érdekérvényesítő képessége az utóbbi másfél évtizedben igencsak megnőtt. Ahogy kiderült, mi készül, rendkívül hatásos, az internettől a hírtévéken át a vezető lapok szerkesztőségi oldalaiig terjedő kampány indult be – állítólag minden koordináció nélkül, az egyes hangok végül mégis összhangban szóló kórussá álltak össze. Nemcsak a CBS-től követelték a film dobozba zárását, de a hirdetőket is bojkottal fenyegették meg, ha termékeiket netán a film előtt, közben vagy után reklámoznák. Az alkotók belementek, hogy ne a nagy nézettségű CBS, hanem a Show-time mutassa be a filmet, a jobboldal újabban a kisebbik adóról is le akarja vetetni a filmet. A Republikánus Nemzeti Tanács elnöke, Ed Gillespie szerint az, hogy a filmmel kisebb nézőközönséget fognak félrevezetni, még nem oszlatja el a jogos aggodalmakat. A lapok viszont arról írnak, hogy ezek szerint a Reagan házaspár érinthetetlen. Az egész botrány alighanem sokkal kisebb hullámokat kavar, ha az iraki veszteségek miatt nem került volna veszélybe George Bush újraválasztása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?