Rajzfilm készült Jézus és Buddha közös kalandjairól Japánban

Tokió |

<p>A Földre nyaralni érkező Jézus Krisztus és Buddha közös tokiói kalandjairól szóló animációs filmet mutattak be a japán mozikban a hét végén.</p>

 

A Fiatal szentek (Szeinto oniiszan) című népszerű képregény-sorozaton alapuló film története szerint a két vallásalapító egy szerény közös lakást bérel Tokióban, és vicces kalandok során együtt fedezi fel a japán főváros látványosságait, valamint az emberi társadalom hétköznapjait.     Az animációs filmnek a mangához hasonlóan a két vallással kapcsolatos viccek mellett a fő humorforrása, hogy a főszereplők folyamatosan nehéz helyzetekbe kerülnek, miközben megpróbálják rejtegetni kilétüket. A modern japán társadalom megértése és az emberek között való elvegyülés számos furcsa kihívás elé állítja a két fiatal szentet: Jézust például a képregényben a japán lányok állandóan Johhny Depp amerikai színésznek nézik.     Jézust a film laza és humoros karakterként ábrázolja, aki nagyon jó vagy épp kifejezetten rossz kedvében spontán csodákat tesz, emellett a japán szappanoperák rajongója, amelyekről rajongói blogot is vezet. Buddha ezzel szemben jóval kevésbé kicsapongó, a filmben mangarajongóként ábrázolt vallásalapító ugyanakkor gyakran bajba kerül a pénzzel.     Habár a történet első hallásra szentségsértésnek tűnhet, a filmet és a képregényt Japánban nem érték ilyesfajta bírálatok, sőt hatalmas népszerűségnek örvend: az eredeti manga több mint 10 millió példányban kelt el, és több neves díjat is elnyert, míg az animációs film bemutatóját nagy érdeklődés övezte a szigetországban, főként a képregény-rajongók részéről.     Felmérések szerint egyébként a Japán lakosság kétharmada nem tartja magát vallásosnak, míg 22 százalékuk a buddhizmus, két százalékuk pedig a kereszténység követője. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?