A patkányok is kifinomult érzékkel lehetnek megáldva, s egy kis konyhai kreativitásért nem mennek a szomszédba. Mi több, akad, aki főzni is tud. Nem is akárhogyan. Ha kíváncsi vagy a részletekre mindenképpen nézd meg a L’ecsó c. amerikai animációs filmet.
Rágcsálnivaló rágcsáló a vásznon
Kívülállóként otthon
A L’ecsó egy különös belső utazásra invitálja a nézőt. Egy felettébb rokonszenves patkány különlegesen pörgő akciójú és komikus helyzetekből álló kalandjai mellet szívszorító történetről is szól a mese. Történetesen, milyen érzés kívülállónak lenni, mennyi mindent kell megtenni ahhoz, hogy az ember, pardon, az állat elfogadtassa magát, s hogy kitartással minden álom megvalósítható. Remy pedig szinte lehetetlen vállalkozásba kezd, amikor arról álmodik, mesterszakács szeretne lenni. De belső vágya olyan erős, hogy meglepő és merész elhatározásra lesz képes. Mindehhez pedig társul a hihetetlen alkalmazkodási képessége is. Először négy lábon, majd két lábon állva próbál járni, nehogy koszos mancsaival elrontsa az ételt. S ahogy egyre több időt tölt az emberek között, személyiségében is felfedezhetőek lesznek az emberi jellemvonások. A film egy kívülálló története, aki próbál beilleszkedni az általa oly csodált világba.
Digitális főzőcske
A Pixar és a Disney stúdió olyan varázslatosan bájos, humoros és akciódús vígjátékot hozott össze, mely felülmúlja minden eddigi próbálkozásait. Mert a mostani mese mellett szinte eltörpülnek az olyan alkotások, mint a Toy Stoy, a Némó Nyomában, a Szörny Rt. vagy a Verdák. A L’ecsó bemutatja, hogyan kell szinte észrevehetetlenül nevettetni, minden klisé és erőltetett poénok nélkül. Tisztán és elképesztően őszintén. Dicséretes az animátorok munkája is, akik éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy minden apró mozzanat, minden megjelenés a leginkább hűen tükrözze a valóságot. Még arra is hajlandók voltak a készítők, hogy egy éven keresztül intenzíven tanulmányozzák a patkányok viselkedését, anatómiai felépítésükből adódó képességeiket, és ezen túlmenően házi feladatként megtanuljanak főzni. Ez a fokozott profizmus jellemző a mesére is. Nem találni benne egyetlen kivetnivaló apróságot sem. Minden a helyén van, minden a legpontosabban tükrözi és adja vissza a helyet. Illatokkal, fogalmakkal és látványosan. Szinte tökéletes. A készítők igazán kitettek magukért és egy minden tekintetben színvonalas és minden korosztály számára élvezetes mozit csináltak. Le a kalappal előttük! Ehhez az érzéshez kiválóan hozzátesznek a magyar hangok: Hevér Gábor, Fekete Zoltán, Markovics Tamás, F. Nagy Erika, Háda János, Szokolai Ottó. A moziból kijövet pedig egészen másként tekintünk majd ezekre az első látásra gusztustalan élőlényekre. Ez a mozi varázsa. Legyen benne részed neked is!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.