Pereskedni még drágább mulatság

Drága mulatság a válóper, sőt januártól általában mindenkinek, aki valamilyen ügyben – például vagyonelosztás vagy cége bejegyeztetése miatt – a bírósághoz fordul, mélyebben kell a zsebébe nyúlnia.

Először úgy tűnt, kivételt csak azok az esetek fognak képezni, amikor valaki személyiségi jogainak a megsértése miatt akar pereskedni. Ezzel a lehetőséggel főleg a politikusok élnek, éspedig az újságíróktól és a kiadóktól szoktak rágalmazás miatt kártérítést követelni.

Mivel az új büntető törvénykönyv szerint a rejtett kamera használata bűncselekmény, valószínűleg elszaporodnak az ezzel kapcsolatos beadványok. A bírósági illetékekről szóló, januártól hatályos norma értelmében ezért is fizetni kell: ha kártérítést nem követel a felperes, akkor csak ötezerbe kerül, ha kártérítést is akar, akkor az öszszeg 6 százalékát is beszámítják a perköltségbe. Az igazságügyi minisztérium egyedül a pártok bejegyeztetési költségeit nem javasolta emelni, sőt 5000-ről 3000-re akarta csökkenteni. Egyébként már jóval kevesebb politikai erő tevékenykedik Szlovákiában: a belügyminisztérium kitakarította a pártok nyilvántartását, s felszámolták azokat, melyek hosszabb ideje semmilyen életjelet nem adtak magukról.

A pártalapítási költségek csökkentésével a képviselők végül nem értettek egyet, sőt inkább itt szorgalmaztak emelést, mondván: aki új pártot hoz létre, biztos van pénze is. Januártól tízezerbe kerül.

Ezzel szemben az egyszerű emberek pénztárcáját érintő tételeket az eredeti elképzeléshez képest jóval enyhítették, bár így is sok esetben százszázalékos drágulásra lehet számítani.

A bírósági illetékek emelését különösebb szakmai egyeztetések nélkül, szinte egyik napról a másikra hagyták jóvá; a pénzügyminisztériumnak több pénzre volt szüksége, más ágazatokból nem akartak átcsoportosítani semmit, a miniszternek magának kellett kigazdálkodnia a pluszösszeget. Lényegében ezért valorizálták az illetékeket, s az így befolyó nagyobb bevétellel a 2006-os költségvetés is számol. Az ügyvédi kamara tiltakozott a kapkodás és az igazságügyi tárca azon érve ellen, hogy a magasabb illetékeknek jótékony hatásuk lehet: elriaszthatják a polgárokat a fölösleges pereskedéstől, s ezáltal tehermentesítik a bíróságokat.

Darina Michalková, a Szlovákiai Ügyvédi Kamara alelnöke szerint az áremelés nem sokakat fog az alternatív megoldások választására ösztönözni, mert a lakosok többsége úgy véli, peres ügyük végére kizárólag a jogerős bírósági ítélet tehet pontot. A peren kívüli megegyezést nem így kell propagálni, inkább felvilágosító kampányt kellene szervezni.

Michalková attól tart, januártól az anyagi szükséghelyzetben lévők a korábbinál is kisebb mértékben férhetnek majd hozzá az igazságszolgáltatáshoz. Mert bár lesz joguk ahhoz, hogy érdekeiket ingyen képviseltessék, a bírósági illetékek alól nem mentesítik őket.

Az igazságügyi minisztérium ezzel szemben állítja: a rossz szociális helyzetűek kérvényezhetik majd, hogy ne kelljen kifizetniük. Sőt Lucia Žitňanská államtitkár szerint igyekeztek nem módosítani azokat a tételeket, melyek emelése a szegényebb rétegek számára gondot okozhatna. Például e megfontolásból változatlan marad a tartásdíj-megállapítási kereset díja is. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?