Pécsi mozaik

Az illírek, pannonok, kelták, rómaiak lakta vidéket az utóbbiak Sopianae-nak nevezték. A pécsi püspökséget Szent István alapította, s a püspökök sorában találhatjuk Janus Pannonius költőnket. Az irodalomtörténet szerint magyarországi tartózkodásának első hét évében keletkezett az Egy dunántúli mandulafáról című, Pécsett írt műve, melyben így versel: „..Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne, / Nemhogy a pannonföld északi, hűs rögein…” (Weöres Sándor fordítása).

A Cella Septichora Látogatóközpont a világörökség részét képező ókeresztény emlékek bejárata. A névadó, temetkezési helyül szolgáló hét oldalfülkés építményt a Kr. u-i 4. században – vélhetően barbár támadások miatt – nem fejezték be, így az építkezéshez felhasználandó mészkupacok a mai napig láthatók. Több sírhelyre s középkori falmaradványra bukkantak az ásatások során a régészek. A legérdekesebb talán a nyolcszögletű sírkápolna, egyedülálló alakzatával, valamint a freskómaradványokat őrző Péter-Pál kétszintes – így kettős célt szolgáló – temetkezési hely és kápolna.

Régen járván Pécsett, új látnivalónak kínálkozott a 2015-ben, a székesegyház mögött, a városfalhoz tapadó romok rekonstrukciója, amiről úgy vélik, hogy itt működött a Nagy Lajos királyunk által 1367-ben alapított egyetem. Hosszú a 18. századtól kezdve a középkori egyetemet kutatók sora. A dokumentumok alapján a pápa által engedélyezett bölcseleti és jogi tudományban indulhatott meg az oktatás. Sajnos, pontos információk nincsenek az akkoriban studium generalénak nevezett szervezet működéséről. A feltárt épületmaradványokból az Aranyos Mária-kápolnát is megálmodták a régészek. A szent helyet Nagy Lajos király nevelője, Miklós püspök építtette a palotakápolna helyén. Itt temették el utódját, Vilmos püspököt. A rekonstruált töredékek alapján 1374-ben az avignoni pápák síremlékéhez hasonlót emeltek a pécsi egyetem első kancellárjának. Az egyetemalapítóknak, Nagy Lajos királynak és Vilmos püspöknek a hálás utókor állított emléket egész alakos, kecses szobrukkal.

A székesegyház napjainkra megújult. Belső, harmonikus tere frissen aranyozva csillog. A külső homlokzatot díszítő, homokkőből faragott óriási apostolszobrokat kikezdte az idő, így azok most földi tárolóhelyükön szemlélhetők, átadván helyüket a magasban frissen született társaiknak.

Pécset a törökök 1543-ban foglalták el, az Oszmán Birodalom jelentős végvári központjaként szolgált. A kiállításon érdeklődéssel néztük, mi mindenben hagyták nyomukat az építkező hódítók. Tizenegy dzsámit és mecsetet, hat kisebb imahelyet, egy derviskolostort tart számon az utókor.

A mai város hangulatához hozzájárul a szépen kialakított Széchenyi tér, a Városháza és a Megyeháza méretével is tiszteletet parancsoló épülete. A lejtős tér tetejét a Dzsámi uralja, amely katolikus templomként szolgálja a város hívőit.

A főutca a Király nevet viseli. A Széchenyi tér felől indulva egy bronzszoborba botlottunk. Szó szerint, mivel az ember nagyságú alak egy kávéházi asztal mellett ül, keresztbe vetett lábbal. Weöres Sándor költőnk – akit rokoni, szellemi szálak fűztek Pécshez – szemléli a sétálókat.

Az utcán megállásra készteti az embert a színház épülete. Sok előadás élményét köszönhetjük a jó rendezői-színészi gárdának. Városjárásunk fáradalmait egy – a legrégebbinek tartott, 1789-ben alapított – cukrászdában pihentük ki több alkalommal. Az egyik egykori tulajdonos nevét viselő Caflish cukrászat finom édességekkel csábítja a betérőket, a mostani tulajdonos sem vallana szégyent kínálatával az ősök előtt, s a téli hidegben a forralt boruk is kényezteti az embert.

A kéttornyú Lyceum-templom mellett két emléktáblára figyeltünk fel. Az egyiken az olvasható, hogy 1823–1923-ig itt, a volt pálos kolostorban működött a joglíceum. A másik Virág Benedek pálos szerzetesnek állít emléket. Költőként, történetíróként dolgozott a 18–19. század fordulóján. Kortársai, s az utókor „magyar Horácnak” nevezték el, mivel lefordította Horatius műveit, s verseiben a római szellemiséget és formakincset alkalmazta.

Nem tudtunk úgy végigmenni a Király utcán, hogy zeneszó ne ütötte volna meg a fülünket. Hol hegedűszó, hol gitár-, hol énekhang szállt a levegőben. Nemcsak hangok, illatok is. Hívogató éttermek sorából választhat az éhes utazó.

A városban sétálgatva kevésbé ismert kincsekre bukkanhattunk. Így lefotózhattuk a Szaracén, Szerecsen patika bejárata feletti kis, fekete figurát. Egy mellékutcában lévő díszes tábláról tudtuk meg, hogy abban a házban csendültek fel a pécsi dalárda hangjai.

Pécstől elválaszthatatlan a Zsolnay család neve. A Zsolnay Kulturális Negyed beruházása sajnos nem készült el, amikorra Pécs elnyerte az Európa fővárosa címet. A nagy területen fekvő, több épületben látható emlékek Zsolnay Vilmos örökké kutató, újító szellemének lenyomatai. A Zsolnay Család- és Gyártörténeti kiállítás mintegy 150 évről tanúskodik. Három dolgot emelnénk ki belőle: az egyik egy búboskemence-féle, ami egyszerűségével ütközik a mögötte látható díszes, cirádás kandallótervvel, igazolván a tevékenység sokrétűségét. Tetszettek az elhelyezett, keletről gyűjtött törött cserépminták, amelyek Zsolnay Péter utazásainak eredményeként bővítették a repertoárt. Megdöbbenéssel olvastuk viszont, hogy az államosításkor megsemmisítették a mintaformákat; mekkora szellemi érték ment tönkre e tárgyak összezúzásával! A Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény lelkes kollektornak köszönheti létét. A méretével és minőségével is lenyűgöző kiállításból nekünk a szecessziós darabok nyerték el tetszésünket. Érdekesség: egy eredeti, s egy másolat kancsó. A torinói nemzetközi kiállításon 1902-ben bemutatott dísztárgy „koppintása” 1906-ban, Amerikában készült. A Zsolnay Mauzóleumot negyvenkét eozin oroszlán szegélyezte úton lehet megközelíteni.

Neoreneszánsz épület ad otthont a Csontváry Múzeumnak. A festő 1880-ban misztikus elhivatásélményt élt át, egy belső hang azt jövendölte neki: „Te leszel a világ legnagyobb napút (plein air) festője, nagyobb, mint Raffaello.” Kortársai nem ismerték el tehetségét, festményei értékét – melyek némelyike hatalmas méretű – csak az utókor fedezte fel. Csontváry sajátos látásmódja megragad az ember emlékezetében.

A különc festő kultuszához kötődik a Pécsi Nemzeti Színház Az elveszett Csontváry című darabja. Az elmúlt év októberében bemutatott színmű három szálon fut: az elsőből a művész életének utolsó esztendejét ismerheti meg a néző, egy másik dimenzió a mecénás Gerlóczy Gedeonnak a festmények megszerzéséért tett erőfeszítéseit taglalja, a harmadik pedig egy rejtélyes Csontváry-kép tulajdonosainak hányatott sorsát regéli el. A szerző, Kovács Krisztina drámai játéka részben ismeretterjesztő, hűen ábrázolja a meg nem értett zseni korát, s a jelenbe is átkacsint. A látottak elgondolkodtatóak, a Csontváry-tárlaton sétálva keveseknek jut eszébe: csupán hajszálon múlt, hogy a felbecsülhetetlen értékű festmények nem kocsiponyvaként végezték egy piacon. A jelenbe torkolló sztori pedig – bűnügyi elemeivel, fatális meseszövéssel – a nézőtéri izgalmakat is fokozza. A másfél órás előadásban minden színész kiválóan játszott, a rendező az utolsó percig fenntartja a drámai hatást.

Egy másik darabról, ahogy a plakáton megjelenik, Lars von Trier Főfőnök című „víg-játékáról”, csak említést teszünk, a Kamaraszínházban színpadra állított darab fergeteges, keserédes humorával, abszurditásával nyújtott emlékezeteset, s kedvet csinált az alapjául szolgáló film megtekintéséhez is.

A két ünnep közötti pécsi kulturális élet igazi csemegéje, társadalmi eseménye volt Kovács Szilárd orgonaestje; a rendezvényen Dúlfalvy Éva hegedűművész és Solymosi Péter trombitaművész működött közre. A nemrégiben felújított pécsi Szent Péter és Szent Pál-székesegyház zeneigazgatójának hangversenyére minden jegy elkelt, a művész kiváló ízléssel összeállított műsorral hálálta meg az érdeklődést. A válogatásban tendenciózusan a részben kétes eredetű kompozíciók kaptak helyet. Így például a közismert In dulci jubilo című szerzeményt ugyan a nagy Bachnak tulajdonítják, de az újabb kutatások a zeneköltő apósának, Johann Michael Bachnak a keze nyomát vélik felismerni a műben. Mozart bravúrdarabja, a Tükörkánon is vitás eredetű, s Albinoni Adagiója felett is hosszú évtizedek óta polemizálnak a hozzáértők. Az utóbbinál azért csendben megjegyezhetjük, hogy a velencei szerző csak jól járt e 20. századi „hamisítvánnyal”, amely a legtöbbet játszott szerzők közé emelte. A legnagyobb élményt Louis Lefébure-Wély három darabja szerezte. A francia romantikában divatos Boëllmann, Widor és César Franck monumentális kompozícióihoz képest a zeneköltő már saját korában is szerethető, könnyedebb tónusával tűnt ki.

Érdekes színfoltja volt a szilveszterre készülő baranyai nagyvárosnak a veterán autók találkozója. A Széchenyi téren egy sereg régi gépkocsi sorakozott fel, köztük ritkaságokkal is találkozhattunk. Trabant 500-on, Velorexen, régi Wartburg 311-esen akadt meg az emberek szeme, de sokan állták körül a Maigret felügyelő klasszikus filmjeiből ismert Citroen 11 CV-t is. Különlegességnek számított az egykori benzinfaló lengyel Warsawa autó, ráadásul kombi változatban.

Igazi élményekkel távoztunk a városból, s úgy érezzük, Pécs visszavár. 

Csermák Judit, Csermák Zoltán