Paul McCartney volt neje bíróság előtt

London |

<p>Bíróság előtt kellett megjelennie Paul McCartney volt nejének: Heather Millst volt alkalmazottja perelte be, amiért állítólag rosszul bánt vele.</p>

A 25 éves dadus hátrányos megkülönböztetés címén követel kártérítést Millstől. A keddi tárgyaláson azt állította, hogy szülési szabadsága után, ahogy visszatért Millshez dolgozni, a híresség megváltoztatta szerződésének feltételeit, majd alaptalan indokokkal mondott fel neki. McCartney exneje könnyek között utasította vissza a vádakat.

Az egykori modell és a világhírű zenész 2008-ban vált el, Mills mintegy 32 millió fonttal (9,57 milliárd forintnyi összeggel) lépett ki a házasságból, amelyből egy kislány született. A dadus szerint Mills kiállhatatlan volt a válási procedúra idején, és minden alkalmazottjának pokollá tette az életét, kifizetetlen túlórákra parancsolta őket. Egy alkalommal állítólag arra kényszerítette a nörszöt, hogy csupa jó dolgot mondjon a McCartney-Mills családról egy tévéstábnak.

"Nem én voltam az egyedüli, aki azokban az időkben így érzett, csak senki nem mer kitálalni" - mondta a fiatal nő, aki heti 260 fontot (közel 78 ezer forintot) kapott azért, hogy vigyázzon a házaspár Beatrice nevű kislányára.

Heather Mills hevesen tagadta a vádakat, állítása szerint a dadus olyan volt számára, mintha lánya vagy barátnője volna. Mills azt is mondta, hogy többi alkalmazottjával - például személyi edzőjével - is mindig jól bánt. "Mindaddig, míg jól végezték munkájukat, semmi rosszat nem hallottak tőlem" - hangoztatta.

A 42 éves Mills szerint a dadus csak pénzt akar keresni a perrel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?