Párszerző technikákat oktat egy új japán iskola

Tokió |

<p>A párra, házastársra vágyóknak igyekszik segíteni egy nemrég nyílt iskola Tokióban: hallgatóinak megtanítja, hogyan szerezzenek maguknak párt, illetve hogyan nyerjék meg maguknak kiszemeltjüket vagy épp annak szüleit.</p>

Az egy hónapja nyílt Infini iskolának harminc női hallgatója van. Bár férfihallgatók is megközelítőleg ugyanennyien jelentkeztek a tanfolyamra, az órákat ténylegesen látogató férfiak száma sokkal kevesebb. Átlagéletkoruk harminc év.
Az oktatók a foglalkozásokon bírálják a tanulók ruháját, testtartását, sőt olyan részletekre is odafigyelnek, mint hogy hogyan kell elegánsan keresztezni a lábakat, vagy hogyan lehet kecsesen kiszállni az autóból. A férfiak megtanulhatják többek között, hogyan kell helyesen asztalt teríteni, illetve hogyan fejezzék ki érzelmeiket.
A tanulók randevúkat játszanak el, amelyeket az oktatók osztályoznak, és rámutatnak a hibákra.
Az iskola évente kétszázezer jenbe (több mint 430 ezer forint) kerül: ezért a pénzért korlátlan számú órán vehetnek részt a tanulók.
Sokan úgy vélik, a tanfolyam megéri az árát. Az irodai alkalmazottként dolgozó Oda Mej (Oda Mei) például kifejtette: "Olyan férfit keresek, aki évente több mint tízmillió jent (huszonegy millió forintot) keres, gondoskodik rólam és nem akarja, hogy a szüleivel éljünk".
Ecuko Szatake, az iskola vezetője szerint manapság - a korábbi időkkel ellentétben - a fiataloknak sokkal több választási lehetőségük van, ezért is döntenek olyan nehezen a házasság mellett. Miközben egyre inkább növekedett a nők társadalmi szerepvállalásának mértéke, illetve megváltozott a házasság intézményéhez való hozzáállásuk, a húszas-harmincas éveikben járó japánok minden eddiginél nagyobb hányada egyedülálló. A kormány statisztikái szerint a mintegy 3800 japán házasságközvetítő cég munkája ellenére a 34 év alatti nők közel kétharmada hajadon.
Kutatók szerint azonban a gazdasági válság idején a nők megint egyre jobban érdeklődnek a házasság intézménye iránt, és ismét aktívan keresik párjukat illetve leendő házastársukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?