Párizsi agymosás az Európai Unió tolmácsainak

A franciák nem hagyják magukat: az angol ugyan rendkívül praktikus, de hát van a világon többnyelvűség – és persze francia nyelv is. Amelynek népszerűsítéséhez kitartónak és előrelátónak kell lenni: ha már az Európai Unión belül a helyzet olyan, amilyen, érdemes megcélozni legalább a tagjelölteket.

– A társult országokban egyelőre nem katasztrofális a helyzet – ad példát derűlátásból Isidore Ndaywel, a Frankofon Országok Kormányközi Ügynökségének munkatársa. S hogy később se legyen az, Franciaország, Belgium és Luxemburg nemrég többéves akciótervet írt alá, a francia nyelv helyzetének megerősítését célul tűzve. A megállapodással egyértelműen a bővítésre készülünk – teszi hozzá az ügynökség nyelvekért felelős igazgatója.

A nyelvi „agymosás” elsősorban a tagjelöltek tolmácsainak és diplomatáinak szól. Ez utóbbiakat háromszor egy hétre meghívják az EU három fővárosába (Brüsszelbe, Strasbourgba és Luxembourgba), hogy ott az unió működését és a francia fontosságát egyaránt bemutassák. Az elfoglalt hivatalnokokat túl sokáig nem akarják elszakítani a munkahelyüktől: a strasbourgi hét tavaly decemberben volt, ezt követi idén márciusban a luxembourgi, szeptemberben pedig a brüsszeli út.

– Nem az angol szerepén kívánunk változtatni – magyarázza Ndaywel –, csupán a többnyelvűséget akarjuk elfogadtatni. Az igazi katasztrófa az egynyelvűség lenne, és nem szeretnénk, ha a világ túl későn ébredne fel.

A fordítás és a tolmácsolás (gyakran csillagászati összegekre rúgó) költségei sem indokolják az igazgató szerint, hogy egyetlen nyelv uralma felé haladjunk: ezzel a világ veszítene kulturális örökségéből. Ami pedig az EU-tagságra törekvő országokat illeti, az egyezmény aláírói úgy látják, reményre ad okot, hogy a francia igenis jelen van, és azt az emberek nem utasítják el. Kezdetnek természetesen ez is valami.

A költségekkel egyébként másokat sem lehet „beetetni”. A francia és a német külügyminiszter (!) levélben tiltakozott Romano Prodinál, az Európai Bizottság elnökénél, amikor a testület megreformálásáért felelős Neil Kinnock EU-biztos a közelmúltban le akart faragni a fordításra szánt költségvetésből. A tekintélyes francia napilap, a Le Monde egyenesen „álnok brit összeesküvésről” beszélt, amelynek célja „angol nyelvű területté változtatni az EU-t”.

Prodi, aki annak idején maga bízta meg Kinnockot, hogy „áramvonalasítsa” a brüsszeli óriás gépezet működését, úgy reagált a francia–német össztűzre: a többnyelvűség iránt ő is teljesen elkötelezett, mindössze a bizottság belső munkamódszereit igyekszik ésszerűsíteni. Ám régi tapasztalat, hogy nyelvi kérdésekben nem a józan ész diktál; egy másik francia újság, a Libération szerint az EU-tisztviselők a nemzeti nyelveket „különc nyelvjárások szintjére akarják süllyeszteni”.

Pedig az ésszerűség részben már megvalósult az Európai Bizottságnál. A tizenhatezer főt foglalkoztató szervezet három munkanyelve az angol, a francia és a német – noha a németet szinte sosem használják. A Kinnock-terv többek közt előírta, hogy az egyeztetések során folyamatosan változó, belső munkapapírok maradjanak az eredeti nyelven, és csak a végső változatot fordítsák le akár a munkanyelvekre, akár – szükség esetén – az EU tizenegy hivatalos nyelvére. Mivel a dokumentumokról amúgy is az eredeti nyelven vitáznak az eurokraták, ezzel rengeteg időt és pénzt lehetne megspórolni. Ha közbe nem szólna a nemzeti büszkeség. De talán még sincs minden veszve.

A franciákat azzal meggyőzhetnék, ha a felesleges fordítások kiiktatásával megspórolt összeg egy részét átadnák nekik – a saját nyelvük propagálására. Merthogy a többnyelvűség (értsd: franciatudás) tényleg jó dolog, főként ha megfizethető.