Pánik az elbocsátások miatt - erről is ír a szerdai Új Szó

<p>Nem érinti az oroszvári kastélyt az Alkotmánybíróság múlt hét pénteken kihirdetett döntése - tudtuk meg Szalay Györgytől, a bencés közösség szlovákiai főgondnokától. A kastély ügye továbbra is nyitott – bővebben a szerdai Új Szóban. Pánikhangulat uralkodik a párkányi régióban, a Magyarországon dolgozók körében, mióta nyilvánosságra került, hogy az esztergomi Suzuki a közeljövőben mintegy 1200 embert kénytelen elbocsátani.</p>

1500 fős létszámleépítést jelentett be a tajvani Foxconn is, ebből több mint ezer személyt a dél-komáromi üzeméből küld el. Újabb részletek az Új Szó szerdai számában.

A kultúra rovatban a most zajló 10. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott, Nagy tisztelet című új szlovák filmről olvashatnak, melynek hősei  a ligetfalui betondzsungelben élő fiatalok. Behúzta a gazdasági válság miatt a kéziféket a mobilpiac, tudhatjuk meg a Digitáliából, a mellékletben ezen kívül bemutatjuk az új számítógépes trendeket. A Karrierben melléklet az álláshirdetéseken kívül tippeket adunk arra, hogyan legyen sikeres és hogyan keressen még többet. (hzs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?