A Magyar Ifjúsági Közösség az idén ötödik alkalommal szervezte meg Palóc táborát. A július 25-től 31-ig tartó rendezvénynek közel száz résztvevője volt. Reisz András, a palócföldi időjós szép időt jósolt nekünk, az abroncsosi üdülőben egész héten forró volt a hangulat. Igényes programokból sem volt hiány.
Palóc tábor Abroncsoson
A táborban megismerhettük a füleki György Norbert írót, akivel Klára c. könyvéről beszélgettünk. Regénye egyből kedvelt olvasmány lett a szabad stílust kedvelők körében. De nemcsak regényíró, költő is ellátogatott a táborba. Zenés irodalmi délután keretében bemutatták Bozó Lake Norbert „Mezítelen hasonmás” c. verseskötetét.
A csütörtök este folyamán, a tábor résztvevői megismerhették a Waterfall zenekart, mely a nemrégiben megjelent albumuk dallamos rock, art-rock és pop szerzeményeivel szórakoztatta a nagyérdeműt. A tábor leghosszabb programja a pénteki kirándulás volt, mely során ellátogattunk az alsósztregovai Madách-házba, és Losoncon részt vettünk a X. Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztiválon, amely a történelmi Nógrád megye több településén került megrendezésre, több mint 40 magyar és külföldi együttes részvételével. A szombat délután és este vetélkedőkkel telt, majd búcsúbulival zártuk ezt a programokban és hőmérsékleti rekordokban gazdag hetet. Jövőre gyertek el ti is!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.