Ötzi-per Bolzanóban

Bécs. Ötziről, az 5300 éve jégbe fagyott vadászról kezdődött per a héten a dél-tiroli Bolzanó bíróságán: Erika és Helmut Simon nürnbergi házaspár magának követeli az elismerést, hogy ők voltak Ötzi becsületes megtalálói 1991. szeptemberében.

A beidézett tanúk szerint kétség sem merülhet fel azt illetően, hogy valóban a német házaspár találta meg a múmiát, s nyomban jelentette is a leletet a menedékház vezetőjének, aki viszont a rendőröket mozgósította. Simonék ügyvédei hangsúlyozzák, a perben csupán arról van szó, ismerjék el: védenceik találtak Ötzire. Hozzáteszik azonban, hogy az esetleges jutalmat szakértőknek kell megállapítani, de a Dél-Tirol által felajánlott 40 ezer euró mindenképpen kevés. A 65 éves Helmut Simon egyebek között zokon vette, hogy az Ötzinek épített múzeum megnyitására meg sem hívták. A múzeum egyébként évi negyedmillió látogatót vonz. Az esetleges jutalmat újabb perben kellene a Simon-házaspárnak követelni. Dél-Tirol nem akar fizetni, s azt sem látja biztosnak, hogy Simonék találtak a gleccservadászra, jóllehet Ötzi fellelésének történetét aprólékosan dokumentálták még 1991-ben, így sok vitának a perben nincs helye. Konrad Spindler, az innsbrucki egyetem profeszszora még azon melegében megbízta Elisabeth Sissernig Rastbichlert, derítse fel a körülményeket. A fiatal régésznő 22 személyt kérdezett ki. Simonék a Similaun-menedékháztól ereszkedtek lefelé a Schnals-völgybe egy csütörtöki napon, amikor egy olvadékból képződött tavacskához jutottak, s meglátták a vízből kiálló holttestet. A gépükben lévő film utolsó kockájára lefényképezték a múmiát, mert féltek, hogy többé nem találják meg és nem fognak nekik hinni. Visszamentek a menedékházba és jelentették a dolgot a ház vezetőjének, aki az ausztriai Sölden rendőreit és az olasz oldalon a carbinieriket értesítette. Simonék azt hitték, hogy pár éve szerencsétlenül járt hegymászó földi maradványaira bukkantak. Ausztria másnap helikopteren egy rendőrt küldött a helyszínre, aki légkalapácscsal próbálta kiszabadítani a hullát a jégből, de nem járt sikerrel, így visszarepült a völgybe, s magával vitte a később Ötzinek elnevezett vadász baltáját. A múmiát csak a következő hétfőn sikerült kiemelni a jégből. A mellette talált tárgyakat a rendőrök egy zacskóba gyűjtötték, amit a régészek katasztrófának tartanak. A halottat, mivel fegyvereket találtak nála, először a törvényszéki kórbonctanra vitték, ahol csak keddre tudták megállapítani a lelet tényleges értékét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?