Ötszáz kilót nyom a világrekorder kínai papírsárkány

Sanghaj |

<p>Ötszáz kilós az új világrekorder sárkány, amelyet Dél-Kínában eregettek sikerrel.</p>

A papír helyett 15 600 méter nejlon felhasználásával készített, 2600 négyzetméteres sárkány felbocsátásához harminc férfi erejére volt szükség - számolt be róla a kínai sajtó. A kínai interneten terjedő fényképek tanúsága szerint pedig az eregetés maga is legalább ennyi embert kíván. A hatalmas és súlyos játékszer piros és arany színekben pompázik, és jellegzetes kínai szerencsét hozó szimbólumot formáz, ez a szimbólum a legtöbb bejárati ajtón is visszaköszön.     A sárkány a dél-kínai Csuhaj város sárkányeregető fesztiválján debütált a napokban, azóta hivatalosan is elismerték világrekordernek.    A korábbi rekordot egyébként tavaly ugyanezen a csuhaji fesztiválon állították fel. A polip formájú, trónjáról immáron letaszított sárkány 200 kilogrammot nyomott és 1500 négyzetméteres volt.     A sárkányeregetés Kínából származik. Az első sárkányok azonban nem papírból, hanem selyemszövetből készültek, kezdetben nem sporteszközök voltak, hanem hadászati célokat szolgáltak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?