ÖSZTÖNDĺJFELTÉTELEK KARONKÉNT

Comenius Egyetem, Pozsony. A 13 kar hallgatói közül összesen 1862-en kaptak ösztöndíjat. Az átlaguk nem haladta meg az 1,7-et.

Comenius Egyetem, Pozsony. A 13 kar hallgatói közül összesen 1862-en kaptak ösztöndíjat. Az átlaguk nem haladta meg az 1,7-et. Azok a hallgatók kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat, akik az előző tanítási évben kiváló eredményeket értek el, felsőfokú alap- vagy mesterképzésben vesznek részt, továbbá a megelőző évben nem szakították meg tanulmányaikat, és eleget tesznek az alábbi feltételeknek:

megfelelnek a tantervben szereplő egyéb követelményeknek, teljesítették a kötelezően előírt tanegységeket,

teljesítették a felvett tárgyaikat (A-E jegyet szereztek), az F elégtelent jelent,

legkevesebb 54 kreditpontot szereztek.

Azonos tanulmányi átlageredmény esetén figyelembe veszik, hogy hányadik próbálkozásra sikerültek a vizsgák.

Szlovák Műszaki Egyetem, Pozsony. Karonként eltérő kritériumrendszernek kell megfelelni. Idén összesen 1386 hallgató szerzett ösztöndíjat. Pontszámazonosság esetén figyelembe veszik egyebek mellett a kitűnő vizsgaeredmények és az utóvizsgák számát is.

Közgazdaság-tudományi Egyetem, Pozsony. Idén 877 hallgató szerzett ösztöndíjat. A tanulmányi átlageredményt a tárgyanként szerzett érdemjegyek alapján számolják ki. A nem teljesített tárgyak értelemszerűen rontják a mért tanulmányi átlagot. Alapul veszik a korrigált kreditindex értékét is, vagyis a felvett és teljesített kreditpontok közti különbséget. A megszerzett kreditpontokon túl a diák besorolásán ronthat, illetve javíthat a hármas és jeles osztályzatainak aránya is. Azonos tanulmányi átlageredmény esetén a kettes osztályzatok arányát is figyelembe veszik.

Szlovák Mezőgazdasági Egyetem, Nyitra. Karonként eltérő szabályrendszer alapján kaphatnak a diákok támogatást. A Speciális Technológiák Kara hallgatói például abban az esetben jogosultak a maximális összegű, 20 ezer koronás éves ösztöndíjra, ha az előző évi tanulmányi átlaguk nem haladta meg az 1,5-et, az államvizsgatárgyakból kielégítőnél jobb osztályzatot szereztek, illetve első, legrosszabb esetben második próbálkozásra a kötelezően előírt tárgyakból sikeres vizsgát tettek. Feltétel továbbá a tanulmányi vetélkedőkön való részvétel. Az éves szintű, 10 ezer koronás ösztöndíj elnyerésének feltételrendszere megegyezik a fentiekkel, azzal a különbséggel, hogy legfeljebb 2,0-s átlag a megengedett. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?