Örökösvadászok

Milánó. Komoly mesterségnek számít, és általában bíróságok fordulnak hozzájuk, bár az utóbbi időben gyakran magánszemélyek is.

Családfakutatók, levéltárosok járják a világot, városokban, eldugott falvakban keresik fel a temetőket, parókiákat, anyakönyvi hivatalokat végrendeletben örökösként szereplő személyek után kutatva.

Örökösvadász cégét 1894-ben alapította meg a francia Maurice Coutot és a fizetség alapjául ő tartotta magát a napóleoni törvénykönyvhöz, amely kimondja: jutalomban kell részesíteni azt, aki kincset talál. Ebben az esetben ugyan a kincshez a tulajdonost találják meg, de az elv ma is működik, annyira, hogy Olaszországban a paragrafust beemelték a polgári törvénykönyvbe és ma az örököskeresők a szóban forgó juss 30 százalékát kapják meg. A Coutot- Roeh?rig ma vezető cég Európában és leányvállalatai vannak Brüsszelben, Krakkóban, Genovában.

Az olasz kirendeltség vezetője elmondta, hogy minden esetük egyedi. Van olyan ügy, amely egy hét alatt megoldódik, és olyan is, amelyik 2 évig elhúzódik. A legkisebb nyom is hasznos lehet a kutatásban. Az egyik érdekes esetükben egy idős párizsi hölgy hagyott hátra egy olyan végrendeletet, melyben leírta, hogy minden vagyonát Marie nevű lányára hagyja, akit sohasem ismert el, és akivel soha nem találkozott. Ez kevés volt az elinduláshoz. Ám a leltározásnál egy dobozban megtalálták azokat a leveleket, amelyeket a hölgy lányának írt, de soha nem küldött el. És az egyikben azt írta: küld neki 3,40 frankot retúrjegyre, jöjjön el Marie Párizsba. A nyomozók kiderítették, hogy abban az időben mennyibe került a vonatjegy és ennek alapján kiszámították, hogy Marie 40 km-nél messzebb nem lakhatott. Egy hozzávetőleges születési dátummal és egy keresztnévvel keresték fel a polgármesteri hivatalokat és megtalálták az örököst.

A cég gyakran kutat Latin-Amerikában, ahová sokan kivándoroltak Európából. Egy olasz örökség esetében is úgy tudták, hogy az elhunytnak van egy unokaöccse Dél-Amerikában, a leltárnál viszont találtak egy dél-afrikai aranypénzt, így a keresés iránya megváltozott. Egy nem gyakori keresztnév birtokában aztán könnyen megtalálták az unokaöcsöt Dél-Afrikában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?