Óriásvarangy-kolbász a túlélés záloga Ausztráliában

Sydney |

<div>Óriásvarangyokból készített kolbásszal próbálják megtanítani az Ausztráliában őshonos állatoknak, hogy ne egyék meg a mérgező kétéltűeket.</div>

Az óriásvarangyok (Rhinella marina) súlyos fenyegetést jelentenek a kontinens állatvilágára. Első példányaikat 1935-ben telepítették be Ausztráliába a cukornád kártevőinek féken tartása érdekében. A kétéltűek nem végeztek a bogarakkal, ellenben megállíthatatlanul szaporodni kezdtek, és azóta is pusztító hatással vannak Ausztrália állatvilágára.  Egyes szakértők szerint ma már legkevesebb 200 millió példány él a kontinensen. Az óriásvarangyok mérge megölheti az őket elejtő nagytestű hüllőket vagy kisebb emlősöket. Nyugat-Ausztrália állam nemzeti parkokért és vadállományért felelős hivatala azt tervezi, hogy a helyiek által begyűjtött, kevésbé mérgező óriásvarangyok ledarált húsából készít kolbászt, amelyet megkóstoltat a helyi állatokkal, hogy azok egy életre elrettenjenek a gyilkos fogás szagától és ízétől. Corrin Everitt, a hivatal óriásvarangy-programjának koordinátora szerint a tesztek azt mutatták, hogy miután a varánuszok és erszényesnyestek megették a – hányingerkeltés érdekében sóval is átitatott – kolbászokat, az állatok megbetegedtek. „Ennek az élménynek a hatására a ragadozók elkerülik a varangyokat, amikor legközelebb összetalálkoznak velük” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy a nyugat-ausztráliai Kununurra lakói például nagyban hozzájárulnak a projekt sikeréhez azáltal, hogy begyűjtik a környékükön élő óriásvarangyokat. A szakember szerint a módszer hatékonyságát jelzi, hogy a korábbi tesztek során a kolbásszal megetetett erszényesnyestek 50–70 százaléka megtanulta, hogy érdemes elkerülni a varangyokat.Az elrettentést szolgáló kolbász kézzel készül és a hivatal azt tervezi, hogy egy egész gyárat kibérel, amint beindul a tömegtermelés. Az állam azért döntött a kolbászos módszer mellett, mert a varangyok csapdába ejtése sikertelen volt, és a faj kiirtására irányuló egyéb erőfeszítések – őshonos kártevő betelepítése, terméketlen hímek szabadon engedése – is sorra kudarcba fulladtak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?