Operabál focibalettal és burleszktáncosnővel

Bécs. A szokásos, nagy port felverő, híresztelések és cáfolatok által kísért előkészületek idejében megtörténtek, hogy a csütörtök este 52. alkalommal megrendezett bécsi Operabál vendégei semminek se érezzék hiányát.

ElsőbálozókReuters-felvételekAz elmaradhatatlan kellékek is a helyükre kerültek: felhajtás, csillogás, színpompa, előkelőségek, rendőrségi biztosítás. Desirée Treichl-Stürgkh személyében nem?csak új, dekoratív háziasszonnyal büszkélkedhetett a rangos esemény, hanem neki köszönhetően némi modernséget is kapott a bál.

A júniusi osztrák–svájci labdarúgó Európa-bajnokság jegyében „futballbalett” vezette be az estélyt, és a nyitányt az a José Carreras sztártenor énekelte, aki maga is lelkes futballrajongó hírében áll. A mintegy hétezer fős vendégseregbe pedig a bőrlabda olyan rangos képviselőit is meghívták, mint például Franz Beckenbauer, a „császár”.

A háziasszony ötlete volt, hogy az egész estét a rózsaszín különböző árnyalatai lengjék be. A belső termeket 32 000 darab, rózsaszínű és halvány vörös rózsával díszítették föl.

Mint minden évben, most is lázas találgatás előzte meg, hogy kik lesznek a fővendégek, ki kinek a karján jelenik meg – vagy éppenséggel marad távol. Szó volt arról, hogy esetleg eljön Bill Clinton volt amerikai elnök vagy a Beckham-házaspár és még jó néhány ismert világsztár, köztük Teri Hatcher a Született feleségekből. Utóbbi barátai körében meg is jelent egy gyönyörű vállpánt nélküli barna ruhában. Teri, mint mondta, nagyon jól szórakozott, és élvezte a bécsi bál utánozhatatlan hangulatát. Csakúgy, mint Bianca Jagger, a Rolling Stones frontemberének exfelesége vagy Anna Netrebko operaénekesnő.

Nem kis izgalom övezte, hogy az egyik törzsvendég, a dúsgazdag osztrák építőipari nagyvállalkozó, Richard Lugner, aki mindig híres-hírhedt volt a páholyában felbukkanó hölgyekről, idén kit kíván bevezetni az elit világába. Tavaly Paris Hiltont látta vendégül, most állítólag Susan Sarandon filmsztárt a?karta meghívni. Végül azonban „be kellett érnie” a sajátos stílusú vetkőzőszámairól nevezetessé vált luxus sztriptíztáncosnővel, Dita von Teese-vel, Marilyn Manson volt élettársával. Dita szerda este a Lugner City bevásárlóközpont mozitermében a meghívott vendégek szórakoztatására fölöttébb lenge öltözetben megmártózott egy hatalmas martinis pohárban. Ezt nagyon tudja, az összes férfinak tátva maradt a szája. Amikor egy újságíró megkérdezte tőle, mégis, mi a foglalkozása, azt válaszolta: burleszktáncosnő. A 75 éves építőmester mindenesetre jelezte: természetesen megtiszteltetésnek ve?szi, hogy a 35 éves hölgy elfogadta a meghívását, keringőzni azért nem fogja felkérni... Kiengesztelésül egy értékes, ezüst Sissi-csillaggal ajándékozta meg, amelyet az egykori császárné a hajában viselt. A sztárvendég nagyon örült az elegáns bálnak, de megérkezése után annyira megijedt a nagy tömegtől és a fotoriportrektől, hogy az illemhelyre menekült. Csak Lugner noszogatására volt hajlandó kijönni onnan, és megbújni a biztonságot nyújtó páholyban. A kedve azonban végleg elment a mulatozástól, éjfél után 15 perccel el is viharzott az Operából.

Az általában a farsang utolsó vasárnapját megelőző csütörtökön megrendezésre kerülő Operabál, amelynek színes forgatagát mint minden évben, most is milliók csodálhatták meg a televízióban, tulajdonképpen a bécsi báli szezon ünnepélyes záró eseménye, egyfajta betetőzése az évadnak. Egyszersmind legjövedelmezőbb vállalkozása is: a tavalyi estély minden kétséget kizáróan nagy anyagi sikert jelentett a Staatsoper számára, a tiszta nyereség 1,1 millió euró volt. (mti, ug)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?