Olimpia: hol lesz majd lakóhelyünk?

Peking |

<p>A várakozások szerint 1,5 millió belföldi és külföldi turista érkezik a pekingi olimpiára. A város 5794 szállodája 336 ezer szobával, azaz összesen 660 ezer ággyal várja őket. A szakértők a külföldi látogatók számát félmillióra teszik, ugyanakkor a hivatalos előrejelzésekben csak 450 ezer fő szerepel.</p>

A várakozások szerint 1,5 millió belföldi és külföldi turista érkezik a pekingi olimpiára. A város 5794 szállodája 336 ezer szobával, azaz összesen 660 ezer ággyal várja őket. A szakértők a külföldi látogatók számát félmillióra teszik, ugyanakkor a hivatalos előrejelzésekben csak 450 ezer fő szerepel.
Az ötcsillagos szállodák jelenleg 77 százalékos foglalási aránnyal rendelkeznek, amit a játékok idejére 80 százalék fölé akarnak emelni. A három- és négycsillagos szállodák szobáinak felét még nem foglalták le – idézte az MTI Csang Huj-kuangot, a pekingi idegenforgalmi hivatal vezetőjét. Míg a külföldi turisták száma az optimista becslések szerint elérheti a félmilliót, addig belföldi turistából 1,1 millió is érkezhet a városba.

A külföldiek tájékoztatásáról a pekingi nemzetközi repülőtéren, valamint a háromcsillagos vagy ennél magasabb besorolású szállodákban a város látnivalóit bemutató ingyenes prospektusok gondoskodnak.

Azok számára, akik Kínát jobban meg szeretnék ismerni, pekingi családoknál szerveznek elhelyezést. A programra a családok önkéntesen jelentkezhettek, s végül 598 szállásadót választottak ki, akiknek légkondicionálóval ellátott külön hálószobát, tiszta ágyneműt, telefon-hozzáférési és zuhanyzási lehetőséget kell biztosítaniuk a vendégek számára. A szállásért ugyanakkor nem kérhetnek többet napi 400–600 jüannál, azaz 9–13 ezer forintnál. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?