A Selye János Egyetemi Központ idén is megnyitotta kapuit a középiskolások előtt, hogy bemutassa a komáromi képzést, tájékoztasson az oktatás színvonaláról és a központ felszereltségéről.
Nyílt nap az egyetemi központban
A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Révkomáromi Kihelyezett Tagozata 2001. szeptember 7-én nyitotta meg első ízben kapuit, és biztosította kétszáz közgazdász szakos hallgató képzését magyar nyelven a Felvidéken. Ehhez a programhoz csatlakozott 2002 szeptemberében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, amely műszaki informatikusok oktatását indított el Révkomáromban. A két képzést működtető és felügyelő Selye János Egyetemért Alapítvány 2003-ban Selye János Egyetemi Központnak nevezte el az intézményt, amelynek 2003-ban, a szeptemberi évnyitókor több mint ötszáz hallgatója volt.
Eközben a szlovák parlament megszavazta a Selye János Egyetem megalapításáról szóló törvényt, ami befolyásolja a jelenleg működő képzést, mivel a szeptemberben startoló felsőoktatási intézményben szintén szeretnének közgazdaságtant oktatni. Felmerül a kérdés azok számára a végzős középiskolások számára, akik Komáromban szeretnének továbbtanulni, hogy ezt milyen intézményi keretek között tehetik meg.
A helyzet bonyolult, de nem átláthatatlan. „Ha akkreditálják a szeptemberben induló magyar egyetem közgazdaságtudományi karát, akkor ott indul közgazdász-képzés, ha nem, akkor intézményünkben folytatódik a pár évvel ezelőtt megkezdett munka.” – nyilatkozta Papp Éva, a Selye nyílt nap egyik főszervezője. Az áprilisi döntéstől függetlenül azonban biztos, hogy a következő tanévben a budapesti Műszaki Egyetem védnöksége alatt újra nyílik osztály a műszaki informatikus szakon. Mindezekről kimerítő tájékoztatást nyújt a Selye János Egyetemi Központ honlapja. (www.selye.sk)
A nyílt napon több mint 300 középiskolás vett részt az ország egész területéről; a szervezők nagy meglepetésére, még Rimaszombatból is érkeztek diákok. Az érdeklődők számának növekedése azt bizonyítja, hogy a komáromi továbbtanulási lehetőség valós alternatívaként szerepel a végzős középiskolások szemében. A Tiszti pavilon dísztermében tartott megnyitón beszédet mondott Szabó Zoltán, az intézmény igazgatója, valamint Benyó Péter, a hallgatói önkormányzat elnöke. Szabó Helga, az Ösztöndíj-, és Karrieriroda vezetője beszámolt az Egyetemi Központ által kiosztott hallgatói juttatásokról, ösztöndíj-lehetőségekről, amelyek a képzés jelenlegi formájában minden diákot érintenek. Szó esett a felvételiről és az egyetem tanulmányi struktúrájáról, valamint a kollégiumi életről. Ez utóbbi témákról Sztankay Viola, a tanulmányi osztály vezetője, valamint Alföldi Károly a Sirály Kollégium igazgatója beszélt. A megnyitó után a diákok megnézhették a központ számítástechnikai laborjait, a jegyzetboltot és a könyvtárat. Kétségkívül a legizgalmasabb programpont volt az egyetemi előadásokon való részvétel: a középiskolások betekinthettek egy közgazdaságtani (makroökonómia) és egy műszaki (elektronika) órára. Ezután meglátogatták a tanulmányi osztályt és a Sirály diákszállót.
A Selye János Egyetemi Központ nyílt napja jól szervezett rendezvény volt, ami nyilván 2004-ben is sok diákot vonz majd Komáromba, függetlenül az Akkreditációs Bizottság áprilisi döntésétől. A kapuit szeptemberben megnyitó Selye János Egyetemről azonban kevés konkrétumot tudtunk meg eddig; sokat segíthetne egy ezzel kapcsolatos hasonló rendezvény.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.