Nyári étkezési kalandok

Nem rossz találmány a menza. Pontosabban az éttermek menzásítása. Főzni ugyan kell, mert a hazai csak hazai marad minden körülmények között, de elég valamilyen egytálételt összecsapni, sőt ha hidegvacsora van, akkor sem finnyáskodik senki. Csak az a gond, hogy otthon igazándiból valami egyszerűt kellene főzni. Mert a menzán csupa-csupa úri ételt kínálnak. Csirkemellet natúr, rántva, sörtésztába csomagolva, mártással meglocsolva – az allergia veszélye ott leselkedik az étlap mögé bújva. Jólesne néha egy adag darás tészta, finom krumplifőzelék pörkölttel, de ez marad otthonra. Gyerekkoromban voltak tészta-, főzelék- és húsnapok, no meg néha palacsintanapok is, krumplilevessel, hogy ne legyünk öt perc múlva éhesek. De még a menzánál is jobb egy nyaralás, amikor nem kell korán kelni, reggelit készíteni, azon törni a fejünket, mit főzzünk ebédre, és jajaj, ezek után mi is legyen a vacsora. Az ember kiválaszt egy szimpatikus éttermet, beül, hozzák az étlapot, már a látványára is összefut a nyál az ember szájában, rendel, és jön a finomság. Az már hab a tortán, hogy utána nem kell mosogatni, míg a család az ebéd fáradalmait piheni ki, nem zavarjuk nyugalmukat idétlen edénycsörömpöléssel, patakéhoz nem hasonlítható vízcsobogással.

Csak hát az ember gyomra, a menzakoszton nevelkedett emésztőrendszere nemigen tűri a vendéglői kosztot. Nem minőségileg, mennyiségileg. A hurrá, nyaralunk fedőnevű akción élvezettel böngésztük mi is az étlapot, és rendeltünk narancsmártásos pulykamellet, borzas húst, legalább vacsorára együnk egy kis levest jelszóval halászlét, Jókai-bablevest, és vártunk türelmesen, mint ritka vadra. A tányérokkal belibbenő pincér láttán elállt a szívverésem, illetve először azt gondoltam, mindent egy nagy tányérra halmoztak, osztozkodunk, jut bőven mindenkinek. Tévedtem. A kéttenyérnyi hús, a fél kiló sült, főtt burgonya, a négy halom rizs egy személyre szólt.

Tanulván az első étkezési kalandból – igaz, ez nem a töltött káposztás Ebéd volt a’la Móricz, hanem valami félúton a vacsora és a déli harangszó közt –, később már óvatosabban válogattunk. Legyen valami húsmentes, de azért laktató. Mondjuk, fél adag rántott sajt – ami az előételek sorában szerepelt. Egy előétel, amelynek az a szerepe, hogy gyomornedveinket beindítsa, hogy további finom falatok legyűrésére ingereljen, nem lehet sok, igaz, a rántott sajt sem tartozik a pillekönnyű étkek sorába, de üsse kő, úgysem gyűrünk le utána semmit. Menetrendszerűen jött is a hatalmas tányér, ott terpeszkedett rajta két darab hatalmas, vaskos sajtszelet, közte sonka, hozzá három kupac rizs, egy bögre tartár.

Valami ilyesmi eshet meg azokkal az ügyes asszonykákkal, akik egyszer csak kapják magukat, és egy számmal nagyobb ruhákkal bővítik a régi készletet.